2024. április 23., kedd

Omladozó légvárak

A belgrádi kormány három évvel ezelőtt vette fel komolyabban a kapcsolatot az Egyesült Arab Emírségekkel, s már az első, legmagasabb szintű találkozás után úgy röpködtek a dollármilliárdok a nyilatkozatokban, mint a hirtelen szabadjára bocsátott galambok. Az akkori/mostani miniszterelnök szinte kész tényként közölte, hogy hamarosan vastag folyamban fog dőlni Szerbiába az olajsejkek befektetése. Első lépésként a Belgrád víziváros projektumban való részvételt jelölte meg, akkor vele kapcsolatban 8 milliárd dolláros beruházásról beszéltek. Később némileg alább adta, s már megelégedett volna a 3,5 milliárddal is.

Az ezzel és egyéb gazdasági együttműködésről kötött egyezménnyel azonban a fehér kendős olajmágnások azt is kikötötték, hogy a két ország közötti, ilyen vonatkozású, megegyezés kivételt képez mindenfajta versenytárgyalást illetően, tehát csupán a kétoldali megbeszélésék alapján folyik az együttműködés. Márpedig igen tág keretet szabtak ennek a programnak, amely magába foglalta összesen 15 milliárd euró beáramlását.

Ennek alapján jutottak az egykori légiforgalmi vállalat részvényeinek 49 százalékához, mezőgazdasági területeket vásároltak, vagy húsz évre béreltek.

A legnagyobb tétel mindenképpen a víziváros építése volt, hiszen kezdetben 8, később 3,5 milliárd euróról beszéltek, majd pedig az is kiderült, hogy az arabok a következő harminc évben(!) óhajtják ezt valóra váltani, mégpedig olyan formában, hogy a kezdetben felépített lakásokat eladják, és a befolyó pénzből folytatják a fejlesztést.

Eddig mindössze 43 millió euró érkezett erre a célra.

A másik nagy üzlet az Air Serbia, vagyis az egykori JAT volt. A stratégiai partnerségre vonatkozó szerződés megkötése után egekbe szökött a demagóg derűlátás, és mindkét fél váltig azt hangoztatta, hogy ez a légitársaság minden szempontból rekordokat fog dönteni. A kormány(fő) is – a nyilvánosság előtt – valósággal repesett az örömtől, hogy milyen jó üzletet csináltak. Később derült ki, amikor kénytelenek voltak közzétenni az erre vonatkozó szerződést, hogy a szerbiai költségvetésből fogják törleszteni a JAT 158 millió eurós adósságát. Egy évvel később, tehát 2014-ben az Air Serbia ugyan nyereséget mutatott ki, de arról a közelmúltig egy szó sem esett, hogy abban az évben 71 millió euró állami támogatást kapott, tavaly pedig újabb 49 millió került a költségvetésből a közös légiforgalmi vállalat számlájára. Nagy a valósínűsége annak, hogy az idén is csurran-cseppen néhány milliócska.

A harmadik „nagy üzlet” a (természetesen vajdasági) mezőgazdaságot érintette.

Arról volt szó, hogy az egyik arab befektető 1,25 milliárd eurós befektetéssel öntözőrendszert épít ki, és az élelmiszer-termelés terén „világcsodát” fog létrehozni. Ebből csak annyi teljesült, hogy a sivatagi országból érkezett pénzember megvásárolta a sziváci, szontai, gajdobrai és a bácsi kombinát 2700 hektárját, valamint 3500 hektár földet húsz évre kibérelt, hektárját mindössze 250 euró árendáért. Ez az ügylet akkor nagy elkeseredést váltott ki az ottani gazdák körében, hiszen tulajdonképpen tőlük vették el a lehetőséget, annak ellenére, hogy ők az említett összegnél nagyobb bérleti díjat fizettek.

A megalomán „gazdasági együttműködés” tortáján a habot az a kopaoniki szálloda jelentette, amelyet az arabok 1,5 millió euróért vásároltak meg, holott alig valamennyivel korábban ugyanezért a hotelért Szerbia vagyonkezelő igazgatósága 2,1 milliót fizetett.

Ha a fentieket összegezzük, nem nehéz megállapítani, hogy a víziváros építése meglehetősen nyögvenyelősen halad, az egymillió hektáros öntözés sehol sem tart, az Air Serbia fejlesztése is csak döcög, miközben nyeli a honi adófizetők pénzét.

Tehát lassan omladozik az arabokkal való nagyszabású együttműködés légvára.