2024. április 20., szombat

Hiánypótló verses-zenés est

Kedden este a Kosztolányi Dezső Színházban „Folyók fölött” címmel verses-zenés összeállítást hallhatott a közönség kortárs vajdasági magyar költők és prózaírók műveiből. Az est előadói Krnács Erika előadóművész, Zsoldos Ervin verséneklő és Szerda László zenész voltak, a vendégelőadókként pedig Szabó Róbert (gitár, ének), Varga Attila (furulyák) és Kis Iván (ütőhangszer) léptek fel. A műsorban Sziveri János, Domonkos István, Terék Anna, Böndör Pál, Tolnai Ottó, Verebes Ernő, Kontra Ferenc, Fehér Ferenc, Lovas Ildikó, Tóth Ferenc, Beszédes István, Danyi Zoltán, Szűgyi Zoltán, Csík Mónika, Celler Kiss Tamás, Bogdán József és Fehér Kálmán műveit hallhattuk. A műsor a vajdasági magyar költőkre és prózaírókra hívja fel a figyelmet, ezzel kapcsolatban Krnács Erikát kérdeztük:

– Hajlamosak vagyunk arra, hogy úgymond a szomszédba tekingessünk, holott itt élnek közöttünk költők, írók, akik ugyanazt érzik és tapasztalják, mint mi, őket is ugyanazok a gondok nyomasztják, mint bennünket. Egyes költőink nemcsak itt, hanem határon túl is ismertek, de a fiatal költőink is egyre ismertebbek. Fontosnak tartjuk megszólítani a fiatalokat, ezért nagy feladat volt olyan tematikájú verseket válogatni, amelyek érdeklik őket, közben figyelni arra, hogy ez a válogatás igényes és érthető is legyen. A zene ebben nagyon segít bennünket, egyes szerzőink eleve megzenésítve adják elő verseiket, de itt van a Mécsvirág oszlopos tagja, Zsoldos Ervin is, aki a versekhez zenét ír. A műsoraink általában hiánypótlók. Harmincnégy évvel ezelőtt egyedül, néhány színész társaságában kezdtem el rendhagyó irodalomórákat tartani. Ezeknek mindig célja volt ráirányítani a figyelmet arra, ami nincs igazán jelen a tananyagban. Az Énekelt Versek Fesztiválja is adott egy kiindulópontot, a fesztivál alkalmával minden évben vajdasági költők versei kerülnek megzenésítésre. Ezek a versek jók, frissek, különbözőképpen szólalnak meg, és általában mi is úgymond hozzányúlunk. A „Folyók fölött” valójában Verebes Ernő művének címe, a műsorunk esetében azt jelzi, hogy hol a helyünk, de benne van a hazaféltés is – hallottuk Krnács Erikától.