2024. április 20., szombat

A nyelvész és a jogász esete egymással

Arról, hogy ki mihez hülye, szinte minden kiderült a Szerbiai Képviselőházban, a következő évi költségvetés javaslatáról viszont annál kevesebb

A Szerbiai Képviselőház napirendjén továbbra is a következő évi állami költségvetés javaslata szerepel, az elvi vita során azonban mind a miniszterelnök, illetve a miniszterek, mind az ellenzéki képviselők arra összpontosítottak, miként fogalmazzanak meg válogatottnál válogatottabb sértéseket egymás irányába. Elsősorban arról vitáztak, hogy ki kinek az embere, kit melyik mágnás „etet”, kit melyik állam belgrádi nagykövete vagy a nemzetközi politikai színtér mely nagyhatalma támogat, kinek a pártja hogyan jutott be a parlamentbe, ki mennyi szavazatot lopott, ki beszél irodalmi szerb nyelven és ki nem, ki veri a nőket, és ki védelmezi őket. Azzal kapcsolatban is heves vita alakult ki, hogy vajon létezik-e čačaki nyelvjárás. És azt is megtudtuk, hogy a jövőre esedékes és valószínűleg április 9-én megtartandó elnökválasztásokkal egyidejűleg feltehetően előrehozott köztársasági parlamenti választásokat is tartanak. A költségvetés javaslatával kapcsolatos tényekről, a számokról csak kevesen beszéltek.

Jókat diskuráltak, a lényegről azonban kevés szó esett (Beta)

Jókat diskuráltak, a lényegről azonban kevés szó esett (Beta)

Bár Vojislav Šešeljnek, a Szerb Radikális Párt elnökének is volt egy emlékezetes felszólalása – „Miért ad az állam pénzt a Zoran Đinđić Alapítványnak, amikor egy maffia által kivitelezett államcsíny vezetőjéről nevezeték el” –, a tegnapi napot mindenekelőtt Boško Obradovićnak, a Dveri frakcióvezetőjének és Aleksandar Vučić kormányfőnek az „eszmecseréje” tette feledhetetlenné. Az erős szerb nemzeti irányvonalat képviselő Obradović Szerbia kizsákmányolásával, a szerbiai munkások és családok megalázásával, az államérdek aláásásával és szemfényvesztéssel vádolta meg az ülésen jelenlevő Vučićot és kabinetjét. 

Boško Obradović értékelése szerint a Szerb Haladó Párt regnálásának ideje alatt érdemben és pozitív értelemben az égvilágon semmi sem történt. Ehelyett egyre mélyül a szegénység – emelte ki, mondván, hogy a kormány a honi munkások és vállalatok helyett a külföldi beruházók érdekeit tartja szem előtt. Obradović szerint ezt a költségvetés is alátámasztja. A Dveri vezetőjének olvasata szerint a kormány jövőre kevesebbet költene az egészségvédelemre, az oktatásra, a hadügyre és a családokra.

Obradović azt is felrótta Vučićnak, hogy egy nappal korábban kigúnyolta čačaki tájszólását, és ezzel megsértett minden čačakit és minden šumadijait. A Dveri első embere a folytatásban megismételte a többi ellenzéki párt vádját, miszerint nincsen rendjén, hogy a kormány 48 órával a parlamenti vita kezdetét megelőzően bocsátotta a parlamenti képviselők rendelkezésére a költségvetés javaslatát, hiszen a több mint ezeroldalas dokumentumot egyszerűen nem volt idejük áttanulmányozni.

Ha nem is egyértelműen, de a miniszterelnök bejelentette a rendkívüli választásokat (Beta)

Ha nem is egyértelműen, de a miniszterelnök bejelentette a rendkívüli választásokat (Beta)

– Mellékesen, hová tűnt a többletbevétel, amelyről a miniszterelnök és a kormány annyit beszélt az utóbbi hónapokban? Elvitte a cica? És mi van a választási kampányban elhangzott ígérettel, hogy a pártalapú foglalkoztatás napjai leáldozóban vannak? Hogy a korrupcióellenes küzdelemmel kapcsolatos ígéretekről ne is beszéljünk! Az SZHP alkotta hatalom által is kizsákmányolónak minősített 24 magánosítás ügyében semmi nem történt, egyetlen eljárás sem indult. A miniszterelnök itt, a parlamentben jelentette be, hogy jövőre parlamenti választásokat is tartanak. A kampányt már meg is kezdte. Egyetlen oka van a választások kiírásának: el akarja távolítani a köztársasági parlamentből a Dverit és a többi hiteles ellenzéki pártot. De ígérem, a kísérlete nem jár sikerrel, a Dveri támogatottsága napról napra növekszik, nagyon sok szavazatot el kellene lopniuk, ha azt akarják, hogy ne kerüljünk be ismét a képviselőházba – fogalmazott Obradović, a továbbiakban pedig megjegyezte, hogy az SZHP-t korábban Miroslav Mišković pénzelte.

Válaszában Vučić először ez utóbbi vádat vetette el, mondván, hogy Mišković éppen azokat az erőket támogatta vagy támogatja, amelyek Obradovićtyal hozhatók összefüggésbe. A miniszterelnök a folytatásban több alkalommal is felidézte az esetet, amikor Obradović az idei rendkívüli parlamenti választások után a parlament épületében elveszítette hidegvérét, és fellökte, beleütközött, vagy megütötte – az incidens pontos körülményeivel kapcsolatban megoszlanak a vélemények – a Köztársasági Választási Bizottság egyik tagját, egy nőt. Vučić szerint Obradović erőszakos, aki a nála gyöngébbek, a nők ellen fordítja erejét. Ezt a kijelentését a parlamenti vita során többször is megismételte. A nők ellen irányuló erőszakkal kapcsolatos vádakra Maja Gojković házelnök is rájátszott, felkérve Obradovićot, hogy moderálja magát, már csak azért is, mert nőként igencsak rosszul érinti a képviselő heves természete, sőt, szinte már fél tőle.

Vučić a továbbiakban kifejtette: értékelése szerint Obradović nem is fogta fel a költségvetést, hiszen felszólalásában butaságokat hordott össze, látszik, hogy nem érti az összefüggéseket. Semmivel nem érdemelte ki, hogy a köztársasági képviselőházban „csücsülhessen”, egyébként is – jegyezte meg Vučić – Obradović valószínűleg a parlamenti étterem pénztárcabarát árai miatt vágyott bejutni a népképviselőházba.

Ami az esetleges rendkívüli parlamenti választásokat illeti, Vučić ezzel kapcsolatban a következőképpen fogalmazott: „Fontos, hogy tudjunk egymással kommunikálni, és hogy párbeszédet folytassunk Szerbia jövőjéről. Ígérem, hogy az elnökválasztások és adott esetben a rendkívüli parlamenti választások előtt is elmondhatják a véleményüket.”

A čačaki dialektussal kapcsolatban pedig közölte, hogy esze ágában sem volt senkit kigúnyolni, Obradović valamit igencsak félreértett, nem azért utánozta hétfőn este a Dveri čačaki régióból származó képviselőjének a beszédmódját, hogy kigúnyolja. Egyébként is, čačaki nyelvjárás nem is létezik, de hát a Dveri vezetője még ezt sem tudja – jegyezte meg Vučić Obradovićhoz fordulva, aki mellékesen a Belgrádi Egyetem Filológia Karán szerbisztika szakon diplomázott, és a politika mellett publicistaként tevékenykedik.