2024. március 29., péntek

Az ünnepélyesebb ünnepért

Megnyílt a Winterfest – A téli vásár január 13-áig várja a látogatókat
Több mint nyolcvan kiállító vesz részt az idei téli vásáron

Több mint nyolcvan kiállító vesz részt az idei téli vásáron

Városunk immár hagyományos rendezvénye a téli vásár, ahol mindenki kellemesen ráhangolódhat az ünnepekre. Az idei a hatodik Winterfest. A közkedvelt rendezvény hivatalos megnyitójára hétfőn este került sor.

A Winterfestet hivatalosan Srđan Samardžic, a Városi Tanács turizmussal, beruházásokkal és nemzetközi együttműködéssel megbízott tagja nyitotta meg, aki egyben közvetítette Bogdan Laban polgármester ünnepi jókívánságait. A megnyitó alkalmával Bunford Tivadar, a városi képviselő-testület elnöke mindenkinek áldott ünnepeket kívánt, és elmondta, hogy több mint nyolcvan kiállító vesz részt az idei téli vásáron. Helyi vállalkozók, kisiparosok, kézművesek termékei, valamint a hagyományos mesterségeket folytatók portékái is megtalálhatók a vásáron. A forralt bor sem maradhat el a gasztronómiai kínálatból. A karácsonyi és újévi ünnepek alkalmával a vásáron mindenki megvásárolhatja az ajándékokat szeretteinek, a vásár ugyanakkor jó kikapcsolódási lehetőség és baráti összejövetelek színhelyeként is szolgál.

A Winterfest megnyitójának ünnepélyességét növelték a Zeneiskola kórusának karácsonyi énekei. A téli vásár január 13-áig mindennap reggel kilenctől este kilencig tart nyitva.