2024. április 20., szombat

Közösen az erőszak felszámolásáért

Szorosabb együttműködés a szociális központok között Vajdaságban

A családon és párkapcsolaton belüli, nők elleni erőszak eseteinek gyűjteményét mutatták be tegnap a Tartományi Képviselőházban.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

A kiadvány egy tavaly óta futó program eredménye, amelynek keretében a Tartományi Szociálpolitikai, Demográfiai és Nemi Egyenjogúsági Titkárság a belgrádi Autonóm Női Központ közreműködésével azon intézmények munkatársainak, szakembereinek tartott felkészítést, szakértői segítséget, amelyek a bántalmazott nők eseteivel foglalkoznak. A mentorprogramot Nagybecskereken, Pancsován, Mitrovicán, Magyarcsernyén és Törökbecsén tartották meg, amelyen a szociális központok, az igazságszolgáltatás képviselői, az oktatásügyi, valamint egészségügyi intézmények munkatársai vettek részt.
Marija Banauh Brusin okleveles szociális munkás, az Autonóm Női Központ munkatársa hangsúlyozta, a bántalmazás elleni harc minden intézmény kötelessége.
– Ez a felelősség nemcsak egy állami szervet terhel, hanem minden olyan intézményes rendszert, amely törvényileg meghatározott előírásokkal, eszközökkel rendelkezik az erőszakos cselekmény megfékezésére. Minden intézményének kiemelt szerepe, felelőssége és feladata van ezen a téren. Az ilyen esetekkel kapcsolatos elméleti tudást talán a legnehezebb gyakorlatban is alkalmazni. Az elsődleges cél természetesen a nők elleni erőszak megfékezése. Ezen belül pedig meg kell találnunk az ehhez szükséges módszereket, eszközöket, amelyekkel a szakmai intézkedéseket, valamint az intézmények közötti együttműködést még eredményesebbé tehetjük – emelte ki Marija Banauh Brusin, a gyűjtemény egyik szerzője.
Jeca Nedeljkov okleveles pszichológus elmondása szerint a belgrádi Autonóm Női Központ, civil szervezet több éve harcol az erőszak felszámolásáért. Lapunknak kiemelte, a legjobb a megelőzés, mindannyian tudjuk azonban, az első pofont, illetve a bántalmazás valamely formájának kezdetleges jeleit követően az áldozatok nem tesznek feljelentést.
– Az Autonóm Női Központ felismerte annak tényét, hogy a szakembereknek is szükségük van támogatásra, és a megfelelő felkészítésen, oktatáson kívül elengedhetetlen az is, hogy a megszerzett tudást gyakorlatban is megfelelően alkalmazzák. A mentorprogram eredménye a kilenc erőszakos cselekmény esetét tartalmazó gyűjtemény. Különböző intézmények szakembereinek törekvéseit, a jelentkező akadályokat, nehézségeket gyűjtöttük össze, amelyekkel munkájuk során találkoznak. Büszkék vagyunk arra, hogy ezáltal megmutattuk, Vajdaság területén együttes erővel harcolunk a családon és a párkapcsolaton belüli, nők elleni erőszakkal szemben – nyomatékosította.