2024. március 29., péntek
TARTOMÁNYI TISZTSÉGVISELŐINK BEMUTATÁSA

Kisebbségi érdekeket tartva szem előtt

Blaskó Árpád: A pályázatok terén mindenképpen a művelődésre és a művészetek fejlesztésére fektetem a hangsúlyt

A kúlai Blaskó Árpád jelenleg Szabadkán él, azonban Zentán és Újvidéken dolgozik. A Művészeti Akadémia tervezőgrafika szakán fejezte tanulmányait. Október 1-je óta segédtitkári munkája a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkársághoz fűződik.

Tanulmányai, a már gyakorlatban szerzett tudása nagyban segíti jelenlegi tevékenységét. Blaskó Árpáddal az említett területen szerzett tapasztalat előnyeiről, jelenlegi feladatairól és elvárásairól beszélgettünk.
Pontosan melyik területen dolgozik a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárságon belül?
– A Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárságon a kisebbségi művelődéssel megbízott segédtitkári posztot töltöm be.
Milyen feladatokkal foglalkozik?
– Hatáskörömbe tartozik a kisebbségi művelődési intézetekkel és a Forum Könyvkiadó Intézettel való együttműködés, mint a tartományi költségvetés közvetlen felhasználóival, illetve a kisebbségi hagyományőrző és kortárs művelődési programokkal kapcsolatos pályázati kiírások a kisebbségi könyvkiadással foglalkozó intézmények számára, valamint a színházak részére. A titkárságunkhoz tartozik még a tájékoztatási és a vallási közösségekkel való kapcsolattartás, amelyen belül a kisebbségi érdekeket is szem előtt tartjuk.
Mely célkitűzésekkel és elvárásokkal látott neki a titkárságon belüli tevékenységének?
– Célkitűzéseim között szerepelnek: a kisebbségi nyelven történő művelődésre és tájékoztatásra szánt pénzösszegek növelése, a kisebbségi kulturális élet színvonalának emelése, továbbá külön figyelmet fordítani a kisebbségi közösségi programokra, valamint a pályázatokra a művelődés és a civil társadalom területén. Emellett a kisebbségi művelődési intézetek, intézmények, és a kisebbségek kulturális tevékenységei közötti minél jobb kommunikációt szeretnék elérni. A pályázatok terén mindenképpen a művelődésre és a művészetek fejlesztésére fektetem a hangsúlyt, de a kisebbségi nyelven sugárzott média megtartása és fejlesztése is egy nagyon fontos szegmens. A könyvtárak számára nemzeti kisebbségi nyelvű könyvek beszerzése a célom, míg az egyházakkal való együttműködés során, a vallási közösségeknél a rehabilitációra, a vagyon-visszaszármaztatásra helyezem a hangsúlyt. Fontosnak tartom a vallásszabadság tiszteletben tartását.
Korábbi tapasztalatai, ismeretei mennyire segítik jelenlegi munkájában? Milyen tapasztalatokat emelne ki?
– Korábbi tapasztalataim a művészetek, a kultúra területeire vonatkoznak. Az itt szerzett gyakorlati tudásomat igyekszem kamatoztatni a legjobb belátásom szerint. Tervezőgrafikusként a művelődés és a tájékoztatás több területére is betekintést nyertem, ezt a fajta szaktudást próbálom átültetni a jelenlegi munkámba.
Újvidék elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címet. Milyen előrelépést jelenthet ez a város számára?
– Ezzel a címmel Újvidék mindenképpen megalapozza a már így is kiemelt státuszát Európában. Ezáltal megerősítheti abbéli szerepét, miszerint Vajdaság tükrözi az itt élő nemzeti sokszínűséget, multikulturalizmust. Az Európai Kulturális Fővárosa 2021 cím egy olyan lehetőség, amelyet jól meg kell ragadni, ki kell használni, hiszen kapukat nyithat a kultúra egy magasabb szintre emeléséhez.