2024. március 28., csütörtök

A tragédia összefogásra késztette a futballvilágot

Mint arról már beszámoltunk, a brazil első osztályban játszó Chapecoense együttese is azon a repülőgépen utazott, amely közép-európai idő szerint kedd hajnalban zuhant le a kolumbiai Medellín városa közelében. A klub a Copa Sudamericana döntőjének első mérkőzésére utazott a helyi Atlético Nacional otthonába.

A repülőgépen összesen 77-en utaztak, a 22 játékos mellett a csapat edzője, Luiz Carlos Saroli és stábja, valamint újságírók és meghívott vendégek foglaltak helyet a gépen. A szerencsétlenséget a repülő személyzetének két tagján és egy újságírón kívül három játékos, Alan Ruschel, Jackson Follmann és Zampier Neto élte túl. Netót órákkal a gép lezuhanása után találták meg, és az orvosok szerint csak rendkívüli fizikuma mentette meg az életét. A kapus Danilo is életben volt a mentés kezdetekor, de a kórházba szállítás után elhunyt. Azóta Ruschel és Neto állapota kritikus, de stabil, míg Follmann egyik lábát amputálni kellett. Az elhunytak között van a 35 éves csapatkapitány, Cléber Santana, aki korábban az Atlético Madridban is játszott.

A Chapecoense csapata 2014 óta játszott a brazil élvonalban, fokozatosan javuló teljesítményüket a tabellán elért helyezéseik jelzik: 2009-ben a negyedik ligában játszottak, 2011-ben a harmadikban, 2013-ban a Serie B (második vonal) második helyén jutottak az első osztályba, ahol 2014-ben 15.-ek, 2015-ben 14.-ek lettek, az idén pedig, a bajnokság vége előtt egy fordulóval, a 9. helyen állnak. Mára a brazil és dél-amerikai labdarúgás meghatározó klubjává váltak. Történetük eddigi legnagyobb sikere volt a fináléba jutás a Copa Sudemericanán, amely a kontinens második legrangosabb klubbajnoksága. Döntős ellenfelük, az Atlético Nacional arra kérte a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetséget (Conmebol), hogy az elmaradt találkozók ellenére nyilvánítsák győztesnek a Chapecoense együttesét.

Az egész világ gyászolja a szerencsétlenségben életüket vesztőket. A tragédia áldozatainak tiszteletére zöldbe borult több híres épület szerte a világon. A Chapecoense csapatszínébe öltözött a riói Krisztus-szobor, a párizsi Eiffel-torony, Buenos Airesben az El Obelisco nemzeti emlékmű, Bogotában a Colpatria, valamint a londoni Wembley és a müncheni Allianz Arena. A Fox Sports Brasil tévéadó, amely a szerdai találkozó közvetítéséért volt felelős, az elmaradt mérkőzés ideje alatt másfél órás adásszünetet tartott, a képernyőn fekete háttérrel, néma csendben telt el a kétszer negyvenöt perc. A virtuális játékok világa sem maradt reakció nélkül: a FIFA 17 játékfejlesztője, az EA Sports minden játékosának ingyen elérhetővé tette a brazil csapat címerét és mezeit az Ultimate Team játékmódban.

A labdarúgás világából számos helyről érkeztek jótékonysági felajánlások a csapat részére. Az Argentin Labdarúgó-szövetség (AFA) hivatalos közleményben ajánlotta fel a bajnokságukban játszó teljes játékoskeretet a Chapecoensének, hogy elősegítsék az együttes újjáépítését. Hasonló gesztust tett a paraguayi bajnokság címvédője, a Club Libertad. A hatszoros brazil bajnokcsapat São Paulo szerint három évre mentesíteni kell a Chapecoensét az első osztályból való kieséstől. Többek között a Barcelona, a Bayern München és a Real Madrid szerdai edzése is gyászszünettel kezdődött. Cristiano Ronaldo, a madridiak világsztárja 3 millió euróval támogatja a csapatot és az elhunytak hozzátartozóit.

A klub ügyvezető elnöke, Ivan Tozzo reméli, hogy a Chapecoense cserejátékosokkal és az akadémián edződő fiatalokkal le tudja majd játszani a bajnokság utolsó mérkőzését az Atlético Mineiro ellen. Cecilio Hans, a klub igazgatója elmondta: az elhunytak és családjaik emlékére újjá fogjuk építeni ezt a csapatot a romokból, és még erősebbé fogjuk tenni”.

Csütörtökön több ezer szurkoló kérte a világhálón a Ronaldinhót és Riquelmét, hogy segítsenek a tragédia által sújtott csapatnak. A két világsztár meghatottan fogadta a szurkolók felkérését, és mindketten azt nyilatkozták: nem zárkóznak el a lehetőségtől, és megfontolják, hogy újra szerelést öltsenek és ingyen legyenek a Chapecoense játékosai.