2024. április 16., kedd

Emberöltőnyi AIDS

Június 5-én 35 éve volt annak, hogy először diagnosztizáltak AIDS-et öt tüdőgyulladásban elhunyt férfinál. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint azóta a 70 millió fertőzöttből 35 millióan haltak meg. Bár kezdetben óriási figyelem övezte ezt a betegséget, később háttérbe szorult, kevés szó esett róla és számos tévhit terjedt el vele kapcsolatosan. Több országban még mindig tabunak számít ez a téma, így az AIDS-et sokan továbbra is annak a halálos betegségnek tartják, mint ami 1981-es megjelenésekor volt. A WHO 1998-ban december elsejét azzal a céllal nyilvánította az AIDS elleni küzdelem világnapjává, hogy felhívja a figyelmet a betegség elleni védekezés fontosságára és a nemzetközi összefogás szükségességére.

Az AIDS-betegséget a szervezet védekezőrendszerét meggyengítő HIV-vírus okozza. Az Acquired Immune Deficiency Syndrome, azaz az angol AIDS magyarul szerzett immunhiányos tünetegyüttest jelent. Világszerte jelenleg csaknem 37 millióan élnek HIV-fertőzéssel, amit ma még nem lehet gyógyítani, viszont egy HIV-vírussal fertőzött ember megfelelő kezelés esetén majdnem teljesen normális életet élhet és nem alakul ki nála az AIDS-betegség. Igaz, a több évtizedes gyógyszerszedés megviseli szervezetét, gyorsabban öregszik, mint az átlag, és öregedési tünetei (csontritkulás, súlyos veseproblémák) is kifejezettebbek. Kezelés nélkül a HIV-fertőzésből átlagosan tíz év alatt alakul ki az AIDS-betegség. Az AIDS-betegek leromlott immunrendszere nem képes ellenállni az egyéb fertőzéseknek, így számukra egy tüdőgyulladás vagy egy emésztőrendszert érintő fertőzés is végzetes lehet.

Bár a WHO adatai szerint világszerte egyre kevesebb HIV-fertőzöttet diagnosztizálnak, több országban, így Magyarországon is a tendencia ennek épp a fordítottja. Magyarországon 2005 óta megduplázódott a HIV-fertőzöttek száma, jelenleg közel kétezren járnak kezelésre. Szerbiában ugyancsak kétezerre teszik a HIV-fertőzöttek számát, itt tavaly 178 személyt regisztráltak ezzel a vírusfertőzéssel, ami 1987 óta a legmagasabb szám, és 37 százalékkal több, mint amennyi az előző évben volt. A becslések szerint mindkét országban ennél jóval több azoknak a száma, akik még nem tudnak arról, hogy ebben az eleinte tünetmentes betegségben szenvednek, ugyanis az emberek általában nem járnak szűrésre. Pedig ez kulcsfontosságú: a korai felismerés szükséges ahhoz, hogy az orvosok kordában tudják tartani a szervezetben a vírust, és ahhoz is, hogy a beteg ne fertőzzön meg másokat. Leginkább a húsz-harminc év körüli fiatalok érintettek, miután sokszor megfelelő védekezés, azaz óvszer nélkül létesítenek szexuális kapcsolatot, és az intravénás droghasználat is növeli a betegség kialakulásának kockázatát.

A halálozások száma az 1990-es évek közepén bevezetett antivirális terápiáknak köszönhetően jelentősen csökkent, és egyes kutatók azt állítják, hogy három éven belül gyógyítható is lesz az AIDS. A Temple Egyetem tudósainak laboratóriumi körülmények között már sikerült kimetszeniük a vírust a fertőzött sejtekből, sőt az is bebizonyosodott, hogy a módszer az újrafertőződést is megakadályozza és teljesen biztonságos a sejtek számára. Az új gyógymóddal valójában úgy manipulálnák az emberi szervezetet, hogy belülről gyógyítsa meg magát.

Habár egyelőre csak laboratóriumban tesztelték a módszert, a kutatók bíznak abban, hogy három éven belül embereket is bevonhatnak a kísérletekbe.

A WHO friss jelentése szerint a jelenlegi csaknem 37 millió HIV-fertőzöttből több mint 18 millióan részesülnek anti-retrovirális terápiában, és csaknem ugyanennyi betegnek lenne szüksége gyógyszeres kezelésre, de a szakértők szerint háromból egy személy nem is tud arról, hogy fertőzött, így kétharmaduknál már későn, a HIV-fertőzés előrehaladott szakaszában diagnosztizálják. Csak tavaly több mint egymillió beteg halt meg ebben a kórban.

A WHO rendkívül ambiciózus célt tűzött ki maga elé az AIDS visszaszorításával kapcsolatosan: 2020-ra a megfertőzöttek számát félmillióra szeretné csökkenteni, és 2030-ra teljesen fel szeretné számolni ezt a fertőzést. Ezt egyféleképpen lehet csak megvalósítani: ha megelőzzük az AIDS-et. A HIV-vírus vér, ondó és testváladék útján terjed, elsősorban óvszer nélküli közösülés és fertőzött injekciós tű közös használatával. A HIV-vírus és az AIDS elleni védekezés leghatékonyabb eszköze ezért az óvszer.