2024. március 29., péntek

A VMSZ elutasítja az ellenzék vádjait

A VMSZ zentai községi szervezete elutasítja az ellenzék által az elmúlt hetek során megfogalmazott vádakat – közölték a párt illetékesei tegnapi sajtótájékoztatójukon, amelyet a községi képviselő-testület ülése után tartottak.

Rácz Szabó Márta frakcióvezető leszögezte, nem igaz az, hogy VMSZ nem törődik a magyar nyelv hivatalos használatával, a nyelvhasználat mindig is fontos volt számukra, azt azonban nem a közigazgatási hivatalról szóló rendeletnek kell szabályoznia, hanem a munkahelyek besorolásáról szóló szabályzatnak, és ezért nem fogadták el az ülésen az ellenzék javaslatát. Mint mondta, a közigazgatási hivatalban betöltött munkahelyek esetében mind a magyar, mind a szerb nyelv ismerete kötelező. Leszögezte, a VMSZ-t nem érhetik olyan vádak, hogy nem foglalkoznak a magyar nyelv használatával, majd állítása bizonyításaként több intézkedést is felsorolt.

Juhász Attila, a VMSZ községi képviselője elmondta, politikai sárdobálás, ami a menekültügyi stratégia kapcsán lezajlott. Emlékeztetett arra, hogy a testület 2007-es döntése éppen arról szólt, hogy az önkormányzat bármikor szívesen lát mindenkit, aki Zenta község területéről kényszerült külföldre távozni, és esetleg hazatoloncolják, de csakis őket, másokat nem. A menekültkérdés kezelésével kapcsolatban határozott álláspontjuk van, ami mellett a 90-es évek elejétől mind a mai napig következetesen kiállnak.

Lőrinc Csongor, a párt községi szervezetének elnöke a vízlecsapolási díjjal kapcsolatban kiemelte, már folynak az egyeztetések a megfelelő szinten, azt azonban tudni kell, hogy ennek a problémának a megoldása nem az önkormányzat hatáskörébe tartozik. Kijelentette: egyes politikai pártok sárdobálást folytatnak, a lakosság félrevezetése pedig olyan szintre ért, amelyre mindenképpen reagálniuk kellett.