2024. április 19., péntek

Megújul a Vajdasági Rádió és Televízió

Bemutatták az új székház makettjét – 67 éve szól az Újvidéki Rádió

A Vajdasági Rádió és Televízió november 29-én ünnepelte fennállásának 67., az internetes portál pedig a 10. évfordulóját az újvidéki M Stúdióban. Dr. Miodrag Koprivica, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatója ünnepi köszöntőjében elmondta, a VRTV fennállásának évtizedeiben változtak a munkatársak, a hírközlési technikák, az országhatárok, de a médiaház mindvégig kitartott, folyamatosan informálta, szórakoztatta és oktatta a vajdasági embereket.

A VRTV ma tizenhárom nyelven gyártja műsorait, minden jelentős társadalmi, kulturális, gazdasági vagy sporteseményen jelen van, és médiatámogatóként is megjelenik.
Koprivica kiemelte, a VRTV nem provinciális médium – azon fáradozik, hogy vajdaság mellett Szerbia, valamint a környező régiók polgárait is informálja Vajdaság és a világ történéseiről. Hozzátette, hogy az 1999-ben megtorpant fejlődés az idén folytatódni látszik, ugyanis megszületett a döntés, amely által lehetővé válik a Fruška Gorán található romos székház felújítása a szerbiai és a tartományi kormány, valamint Újvidék város hozzájárulásával.
– A munkálatok várhatóan jövő év májusában kezdődnek, és reményeink szerint 2019-ben használatba vehetjük az új székházat. A kormány a legfrissebb információk szerint a munkálatok első fázisára 400 millió dinárt különített el a költségvetésből – mondta a vezérigazgató.
Köszöntője végén ünnepélyesen megnyitotta a kiállítást, amely felvázolta a VRTV múltját és jelenét, mindenekelőtt azonban a leendő médiacentrum látványterveire fókuszált. Központi elemét az épület valósághű makettje képezte.

Klemm József: A megújulás a rádió- és tv-műsorokat, valamint a weboldalakat is érinti (Fotó: Ótos András)

Klemm József: A megújulás a rádió- és tv-műsorokat, valamint a weboldalakat is érinti (Fotó: Ótos András)

Klemm József vezérigazgató-helyettes elmondta, a mostani ünnepség különös jelentőséggel bír, hiszen ez az a nap, amikor hozzálátnak az új médiaház felépítéséhez, a beruházásoknak köszönhetően pedig jobb feltételeket tudnak biztosítani a rádiózáshoz és a televíziózáshoz Újvidéken és Vajdaságban.
– Teljesen új médiastratégiát kell megfogalmaznunk, ugyanis nem elegendő acélból, kőből és üvegből felépíteni egy impozáns épületet, ezzel egyidejűleg a VRTV munkaközössége tagjainak is ugyanígy át kell alakulniuk, kiépíteniük önmagukat olyan irányba, hogy megfeleljenek a 21. századi médiastratégiák elvárásainak – ecsetelte a vezérigazgató-helyettes.
A megújulás a rádió- és tv-műsorokat, valamint a weboldalakat is érinti; növelni szeretnék azoknak a nyelveknek a számát, amelyeken a VRTV műsort sugároz, továbbá szeretnék megvalósítani azt a korábbi stratégiát, amelynek értelmében a Vajdasági Rádió és Televízió a Duna-menti országok médiaházainak központja lenne. Ezen túlmenően a saját programjukon belül háttérbe tervezik szorítani az informatív műsorokat, és felerősíteni a kulturális és oktató jellegű, valamint a gyermek- és ifjúsági programokat.
– Legfőbb célunk, hogy a Vajdasági Rádió és Televízió arról legyen híres, hogy valódi kulturális értékeket propagál – hangsúlyozta Klemm.
A műsor folytatásában Miodrag Koprivica kiosztotta az elmúlt egy évben elért kiemelkedő teljesítményért járó elismeréseket a VRTV munkatársainak, majd átadták a Slavuj Hadžić-díjat, melyet ezúttal Svetlana Miljanić kapott a vajdasági médiában végzett több mint három évtizedes kiemelkedő tevékenységéért.