Információs társadalomban élünk, így pedig már a szavak logikájából is adódik, hogy az információs társadalomban információs gazdaság működik, vagy működhetne. A pikírt megfogalmazás esetenként azonban az lehetne, hogy információs gazdaság működik, vagy éppen nem működik. A hangsúly mindenképpen az információson van, nem kell tehát úgy félreértelmezni, mintha azt sugallnánk, hogy a kormány gazdaságpolitikájának nem lennének eredményei. Az információs gazdaság értelemszerűen az információs társadalommal együtt alakult ki. Az információs társadalom kifejezésen azt kell érteni, hogy az ilyen társadalmakban az információ megszerzése, birtoklása, terjesztése, felhasználása felértékelődik, a kultúra és a gazdaság meghatározó részévé válik. Gyakran találkozunk olyan megállapításokkal, hogy az információs társadalomban az információ különleges értéket képvisel, melynek birtoklása gazdasági, ezenkívül politikai, hadtudományi és egyéb előnyökkel jár. Elsőre ez valóban igen modernül hangzik, és amikor egy társaságban valaki ilyen frázisokat elpufogtat, gyakran tekintenek a továbbiakban úgy rá, mint valamiféle korszerű tudás, korszakalkotó felismerés birtokosára. Nem kell azonban régészeti kutatásokat folytatni, a puszta következtetés módszerével is sejthetjük, hogy pl. már primitív őseink körében is előnyre tettek szert azok a csoportok, melyek pl. információkhoz jutottak a gazdagabb vadászterületek, bőtermő ligetek elhelyezkedéséről, vagy éppen a veszélyes ragadozóktól hemzsegő területekről, vagy akár ivóvízlelőhelyekről vagy egyéb, a túlélés szempontjából fontos dolgokról.
CIVILIZÁCIÓS MELLÉKHATÁS
Meddő okoskodásnak tűnhet, de egyáltalán nem mindegy, hogy a fogalmak alatt pontosan mit értünk, és a tudomány területén zajló kommunikációs félreértések miatt fontos mindezt tisztázni. Az információ alapegységének tekinthetjük az adatot. Ez azonban még nem jelent információt, csupán egy nyelvi, illetve tudatunkban kialakuló egységet, alakzatot. Két vagy több adat egymás közti viszonya, illetve annak meghatározása már információ lehet. Csak akkor válik azonban igazán azzá, ha van olyan befogadó (személy), aki ezt értelmezni tudja. A megfelelő értelmezéshez azonban megfelelő tudás, jártasság, rutin szükséges. Elengedhetetlen tehát, hogy az információk értelmezéséhez legyen egy átfogónak tekinthető víziónk a valóságról. Ennek alapján az információ különféle döntések meghozatalát generálhatja, ami a tudásunkon átszűrve személyes vagy közhasznú tőkévé, valamiféle értékké konvertálható. Információ tehát korábban is létezett, korábban is meghatározó volt egy-egy adott közösség szempontjából, a változás abban mérhető, hogy az információáramlás jelentősen felgyorsult. Ennek nyomán pedig az információ értelmezésének követelményei is változnak. Ma már folyamatosan kell bővíteni a tudásunkat, ha a sokasodó információt a hasznunkra szeretnénk fordítani. Nem mellékes kérdés, hogy ahhoz is tudás szükségeltetik, hogy az irdatlan mennyiségű információból ki tudjuk szűrni a hasznosat és a teljesen feleslegeset. Nem túlzás azt mondani, hogy a jövőben ez komoly kihívást jelenthet az emberiség számára.
A BARNABY RICH-SZINDRÓMA
Rendszeresen felbukkannak olyan cikkek, tanulmányok, melyekben az információs túlterheltségről olvashatunk. Ennyi információt már nem lehet feldolgozni, abszurddá vált a helyzet, összeomlás következik – gyakran ezzel riogatnak bennünket. Pedig ez sem tekinthető modern kori meglátásnak, aggodalomnak. Már az ókori filozófusok is ezzel ijesztgettek. De egy korban közelebbi, a tizenhetedik században élt ír katonaorvosról Barnaby Rich szindrómának nevezték el az aggodalmat az irodalom, szakirodalom, a felhalmozott tudás túlcsordulása, exponenciális szaporodása, féktelen burjánzása miatt. Barnaby Rich (1540–1617) csaknem fél évezreddel ezelőtt úgy vélte, az emberiség képtelen helyzete hozta önmagát egy feldolgozhatatlan, áttekinthetetlen tudásmennyiség felhalmozásával. Vajon mit mondana, ha most megmutatnánk neki az internet adta lehetőségeket?
Vannak olyan vélemények is, melyek szerint nem igazán kell tartani az információs túlterheltségtől. Olyan ez, mint amikor a 19. században tudományosan próbálták megmagyarázni, hogy az akkor tervezett, 40 kilométeres óránkénti sebességnél is gyorsabban száguldó vonatok nagyon veszélyesek lesznek, mert a vagonokból kiszökik a levegő, és megfulladnak az utasok. Viszont a valóban elképesztő információáradatra úgy is tekinthetünk, mint egy hatalmas könyvtárra, melyből nem kell minden kötetet elolvasnunk. Az viszont valóban igaznak látszik, hogy az információk áttekintésének, kezelésének módszerei lassabban fejlődnek, mint amilyen tempóval növekszik az elérhető információ mennyisége. Valószínűleg ez okozhatja a jövőben az igazi gondokat.
