2024. március 29., péntek

A hideg szél ellenére is a határnál várakoznak

A befogadó központ mellett a határövezetben is folyamatosan vannak migránsok

Habár a szabadkai befogadó központban jelenleg van szabad hely a migránsok számára, mégis sokan várakoznak a kelebiai határövezetben felállított sátraikban, arra várva, hogy a magyar hatóságok átengedjék őket az unió területére. Tegnap igencsak hideg, szeles idő virradt az itt várakozókra, akiknek a sátrak nem nyújtanak szinte semmilyen védelmet, leginkább talán a kisgyerekek sínylik meg az itt töltött időt, ugyanis a felnőttek mellett 3-4 éves gyerekek is tartózkodnak a sátortáborban.

A kelebiai tranzitzónában jelenleg hatvanan tartózkodnak (Fotó: Molnár Edvárd)

A kelebiai tranzitzónában jelenleg hatvanan tartózkodnak (Fotó: Molnár Edvárd)

A szabadkai befogadó központban nyugalom van, a napok nagyobb incidensek nélkül zajlanak, azonban az ott várakozó migránsok folyton cserélődnek, van, aki csak néhány órát vagy két-három napot tölt ott, és megy tovább. Annak ellenére, hogy 106 embernek tudnak szállást biztosítani, jelenleg mintegy nyolcvan migráns tartózkodik itt, köztük több család a gyermekeikkel, ez a szám azonban napról napra, sőt néha óráról órára változik, hiszen az itt tartózkodó emberek szabadon mozoghatnak, elhagyhatják a központ területét, és nem egyszer előfordult, hogy valaki csak a boltba indult, utána pedig nem tért vissza a központba. Mindenkinek, aki ide bejelentkezik, meg kell adnia a nevét, cserébe kap egy igazoló kártyát, amit fel tud mutatni esetleges rendőrségi igazoltatás alkalmával.

A központban tartózkodók ugyan kötelesek szólni a portán, ha el akarják hagyni a központot, és meg kell mondaniuk, hová mennek, azonban mivel ez nem börtön és nem kötelességük ide visszatérni, senki sem ellenőrzi, hogy azután merre mennek.

Az itt várakozó migránsok étkeztetéséről a Vöröskereszt emberei gondoskodnak, az élelmen kívül pedig van elegendő víz, tisztálkodó- és takarítószer, valamint téli ruházatot is tudnak biztosítani azoknak, akik nincsenek felkészülve a télre. A befogadó központban a meglévő fekhelyek mellett van még egy konténer, amiben két családot tudnak majd elhelyezni, azonban az egyelőre nincs bebútorozva, illetve bővíteni lehet a meglévő kapacitást további 15–20 férőhellyel. Hogy a befogadó központban várakozók száma a következő hetekben, hónapokban hogyan alakul, nem lehet tudni. Pillanatnyilag van hely, de a nyár folyamán volt olyan periódus, amikor mintegy ötszáz ember várakozott itt a sátrakban, a hideg idő beköszöntével azonban az ország más városaiban működő befogadó központba helyezték át őket. A szabadkai központ területén a fekhelyek mellett van toalett, tusoló, és lehetőség van arra, hogy az itt várakozók a ruháikat is kimossák, illetve ottjártunkkor kezdték meg a talajmunkálatokat, hogy egy mintegy száz ember számára alkalmas ebédlőrészt alakítsanak ki.

A befogadó központban pillanatnyilag nyolcvanan vannak (Fotó: Molnár Edvárd)

A befogadó központban pillanatnyilag nyolcvanan vannak (Fotó: Molnár Edvárd)

Habár a befogadó központban a menekültek meleg helyen tartózkodhatnak, kapnak rendes ételt és tisztálkodhatnak, mégis sok migráns inkább a határövezetben, parkokban várakozik, vagy az utcákat járja, mert nem bízik az állami szervekben, nincsenek dokumentumaik és nem akarnak regisztrálni, menedéket kérni.

A kelebiai és horgosi határátkelőn a magyar hatóságok naponta mindössze tíz-tíz migránst engednek át az unió területére, így a legtöbben hónapokat várnak arra, hogy a bejelentkezés sorrendje alapján sorra kerüljenek és átléphessék a határt. Egyesek Kelebián, a határátkelőtől mindössze néhány száz méterre, a nagy kanyarnál lévő romos házban húzzák meg magukat, illetve ezen a szakaszon sétálgatnak, múlatják az időt, a legtöbben azonban a kelebiai tranzitzónában várakoznak. Itt jelenleg mintegy hatvan ember tartózkodik, köztük nők és több kisgyermek is. Amíg a férfiak egy csoportja tűz mellett próbált melegedni, a sátortábor egy másik pontján egy humanitárius szervezet emberei osztottak élelmiszercsomagot. A sátrak semmilyen védelmet nem jelentettek az erős és hideg szél ellen, azonban Mahmud Mohamed Aleisa, az egyik szíriai menekült inkább a tisztálkodási lehetőség hiányára panaszkodott, mintsem a hidegre. Mint elmondta, immár öt hete várakozik a tranzitzónában, várhatóan néhány napon belül sorra kerül, és átengedik a határon.

– A családom Szíriában maradt, szerencsére jól vannak, és az a tervem, hogy amint munkát kapok, ők is kijönnek utánam. Németországba szeretnék eljutni, és bízom benne, hogy munkába állhatok. Otthon egy olajvállalatban dolgoztam, remélem annak itt hasznát veszem, de igazából bármilyen munkát elvállalok. Van elég élelmünk, az orvosok is gondunkat viselik, csak a személyes higiéniára, fürdésre nincs lehetőségünk, és a gyerekeknek nagyon nehéz ilyen időben, de nincs más lehetőség, mint kivárni a sorunkat. Igaz, a befogadó központban sokkal jobbak a körülmények, de mi itt arra várunk, hogy sorra kerüljünk és tovább mehessünk – mondta Mahmud Mohamed.