2024. április 19., péntek

Értelmetlen az olvasás válságáról beszélni

Virág Gábor, az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója értékelte a 2016-os évet

A Forum Könyvkiadó Intézet Könyvet a szórványba! programjának keretében 2016. november 29-én Nyugat-Bácskába látogat, ahol ezúttal a gombosi, a doroszlói, a bezdáni és a zombori általános iskolások ismerkedhetnek meg a legújabb gyerekkönyvekkel. A program megvalósulásáról, évértékelésről és a 2017-es tervekről beszélgettünk Virág Gáborral, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgató-főszerkesztőjével.

A Forum 2008 óta nagy erőket fektet a Könyvet a szórványba! elnevezésű olvasásnépszerűsítő program megvalósításába. Hol tart jelenleg a rendezvény?

– Fontosnak tartjuk, hogy minél több helyszínre eljussunk egész évben, és hírt adjunk a kiadványainkról. A könyvszakmai rendezvények, fesztiválok, vásárok mellett elsősorban a könyvtárakkal, művelődési egyesületekkel, iskolákkal próbálunk közös könyvbemutatókat, -ismertetéseket és -vásárokat szervezni. A Könyvet a szórványba! programmal nagyon sok helyszínen megfordultunk az elmúlt években, elsősorban szórványtelepülésekre megyünk, de azokat a helyszíneket is célba vesszük, ahol a könyvesboltok hiánya vagy megszűnése miatt nehézkes könyvekhez jutni. Az árainkkal is igyekszünk olvasóbarátok lenni, mert elsősorban azt szeretnénk, hogy minél több háztartásba eljussanak a kiadványaink. A programot évek óta a Magyar Nemzeti Tanács és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

A gyerekkönyvek továbbra is hiánycikknek számítanak a vajdasági magyar könyvpiacon. A közeljövőben új, több szempontból is hiánypótló kiadvány jelenik meg, egy a külföldön már népszerű, gyermekeknek szánt képes filozófiakönyv, amely Descartes és a gonosz szellem címet viseli. Honnan jött a kiadás ötlete, illetve tervben van-e a sorozat többi darabjának kiadása?

– Évente 25–30 könyvet jelentetünk meg, és arra törekszünk, hogy ezeknek legalább tíz százaléka a gyerekekhez (is) szóljon. Az elmúlt időszakban voltak olyan gyermekkönyveink, amelyek több kiadást is megéltek, ez is bizonyítja, hogy értelmetlen az olvasás válságáról beszélni. Igyekszünk minél jobban motiválni a szerzőinket, hogy gyermekeknek szóló kéziratokat is küldjenek, mert kiemelt célunk az olvasásra szoktatás, az olvasás népszerűsítése a fiatalabbak körében. Az új sorozat beindítása egy magyarországi alapítványnak köszönhető, képviselőjük egy évvel ezelőtt keresett meg bennünket azzal az ötlettel, hogy közösen adjuk ki a kötet fordítását. Elképzelésünk azt a tévhitet kérdőjelezi meg, hogy a filozófia csak a felnőtteknek, pontosabban a felnőttek egy szűkebb csoportjának szól. A tervezett kiadványok közérthető, de nem lebutított módon ismertetik egy-egy nagy gondolkodó legfontosabb elméleteit. Az első rész, a Descartes és a gonosz szellem a napokban jelenik meg, de a sorozat többi darabján is hamarosan dolgozni kezdünk, méghozzá magyar és szerb nyelven is.

Örvendetes, hogy az utóbbi években megnövekedett a magyarországi könyvházakkal közös kiadványok száma. Hogyan hat egy-egy társkiadás a vajdasági magyar irodalom Kárpát -medencei kritikai fogadtatására, vagy akár az eladási mutatókra?

– Vannak pozitív és kevésbé pozitív példáink is: mint minden közös munkánál, itt is többszöröződnek a feladatok, és olykor gyakori egyeztetésre van szükség. Az alapvető célunk viszont a közös kiadások beindításával az volt, hogy a helyi szerzők számára ismertséget biztosítsunk az anyaországban is. Voltak szép eredmények is, de más esetekben lehetne javítani az együttműködéseken. Az mindenféleképpen szembetűnő, hogy a közös kiadásoknak köszönhetően sokkal több kritikai értékelés születik a magyarországi nyomtatott és online sajtóban, s az is bizonyos, hogy a Forum neve is ismerősebben cseng a magyarországi kiadók és olvasók között.

A Forum Könyvkiadó az idei évben jelen volt szinte minden nagyobb szerbiai és magyarországi könyves eseményen, kiállításon és fesztiválon, tetemes mennyiségű, szám szerint 30 új kiadványa jelent meg. A visszajelzések alapján hogyan alakul a kiadó szakmai helyzete és megítéltsége?

– Jelentős helyszíneken tartunk fontos könyvbemutatókat, ez talán jelzi, hogy megbízható partnernek tartanak bennünket. Az egyik legfontosabb feladatunk a következő időben az lesz, hogy előkészítsük a szerbiai díszvendégséget a 2018-as Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon: mind a magyarországi szervező, a Magyar Könyvkiadók és -terjesztők Egyesülete, mind a szerbiai partner, a Kulturális Minisztérium jelezte, hogy számít ránk a közvetítésben. A díszvendégséget arra is ki kell használnunk, hogy ne csak a szerbiai kortárs irodalom, hanem a vajdasági magyar és más nemzetiségű szerzők művei is reflektorfénybe kerüljenek Budapesten.

Milyen mérleggel zárja a 2016-os évet a Forum: milyen újdonságok, újítások várhatóak a könyvkiadó háza táján?

– A mérleg lezárására az év vége után kerül sor, de az bizonyos, hogy az idei évben, elsősorban az anyaországi donációknak és az eladott könyvpéldányoknak köszönhetően növekszik a kiadványaink száma, és minden bizonnyal az eladási mutatók is javulnak. A karácsonyi ünnepek előtt szeretnénk még minél több helyszínre eljutni, remélve azt, hogy a könyv mint ajándék sokak számára vonzó alternatíva lesz. Az év végéig még vár ránk egy konferencia és egy találkozó a Híd folyóirat szervezésében, valamint a három elismerésünk, a Híd Irodalmi Díj, a Forum Képzőművészeti Díj és a Vajdasági Magyar Művészeti Díj átadási ünnepségére is sor kerül hamarosan.