2024. március 28., csütörtök

Az ENSZ különmegbízottja üdvözölné, ha Trump fokozná az Iszlám Állam elleni harcot

Üdvözlendő lenne, ha az Egyesült Államok a jövőben fokozná az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcot, Donald Trump megválasztott amerikai elnök kampányígéreteinek megfelelően - jelentette ki Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja kedden Brüsszelben.

A svéd-olasz diplomata az Európai Parlament külügyi és fejlesztési bizottságának közös ülésén vett részt a belga fővárosban.
Felszólalásában Mistura az ebolához hasonlította az Iszlám Államot, és arról számolt be, hogy Trump korábbi nyilatkozatai alapján úgy tűnik, magasabb prioritást élvezhet majd a dzsihadista csoport elleni harc Washington részéről. "Nem gondolom, hogy lenne bárki is, aki ezzel ne értene egyet" - mondta.
"Együtt lehetne és kellene is harcolni Oroszországgal az Iszlám Állam ellen" - vélekedett az ENSZ különmegbízottja, aki szerint a terrormilícia mindenki számára fenyegetést jelent.
A szíriai kormányerők hétfőn bejelentették, hogy Aleppóban legalább a harmadát elfoglalták a korábban a felkelők által ellenőrzött területeknek. A damaszkuszi rezsim legfőbb szövetségesének számító Oroszország a hónap elején újrakezdte a légitámadásait az ostromlott városban tartózkodó lázadók állásai ellen. Aleppó keleti szektorában a legutóbbi időkig mintegy 250 ezer ember élt a kormányhadsereg négy hónapja tartó teljes ostromzára alatt.
Mistura ugyanakkor arra figyelmeztette Moszkvát, hogy mindössze pirruszi győzelemről lehet szó. Hangsúlyozta, nem tudná megmondani, hogy meddig fognak kitartani a lázadó erők Aleppó keleti részén.
A különmegbízott szerint a szembenálló feleknek béketárgyalásokon kellene megoldást keresniük, amennyiben tartós győzelmet akarnak aratni az Iszlám Állam felett.
Szakértők szerint az európai vezetőket aggodalommal tölti el Trumpnak az amerikai-orosz közeledést szorgalmazó álláspontja, attól tartanak, hogy a felek olyan megállapodást kötnek majd Szíria ügyében, amely a Bassár el-Aszad elnök vezette rezsimnek kedvez a Nyugat által eddig támogatott ellenzéki erőkkel szemben.
A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlások hatására polgárháborúba torkolló szíriai konfliktus halálos áldozatainak száma mára meghaladja a 300 ezret.