2024. április 18., csütörtök

MagyarZó Pistike messéi

A Zacsekpeti már megint akkora csalódást okozott a drága züleinek, mint a kormány a telektulajdonosoknak a lecsapolási illetékkel. Újra sikerült neki begyűjteni egy karót a Julika magyar tanárnőnél, mert nem olvasta el az Egri csillagokat.

– Mi lesz belőled, Peti fiam, ha még annyi fáradságot sem veszel, hogy elolvasd ezt a népszerű regényt? – dorgálá őt a Julika. – Mire viszed így az életben? Egyáltalán van neked példaképed?

– Hogyne lenne, tanárnő kérem! Az én példaképem Donald Trump. Nagyon felnézek rá, pedig ő se olvasta az Egri csillagokat. Sőt, azt mesélik róla, hogy egyetlen könyvet se olvasott el életében. Mégis amerikai elnök lett belőle, ráadásul hozzáment feleségül egy csodaszép szlovén manöken, a Melánia!

Mire a Julika tanárnő megmagyarázta neki, hogy nem vagyunk Amerikában, hanem Európában, ahol azért a műveltség is számít, és nem csak a pénz meg a biznisz. És igenis szükség van a diplomára, ha előre akar jutni az ember.

– Az se akadály, tanárnő kérem – felesele a pimasz Peti. – Ha lesz pénzem, akkor lesz diplomám is. A hazai politikusokról veszek példát. Lehet, hogy még doktori címet is veszek valamelyik magánegyetemen, azt most nagyon felkapták.

Amama is pont olyan régi vágású, mint a Julika, úgyhogy engem is folyton az olvasással meg a tanulással macerál. Mert ahogy atatát ismeri, sohase lesz annyi pénze, hogy diplomát vásároljon a fiacskájának, mint a menő vállalkozók.

Jaés még a komcsi időkben a tévések megszólaltatnak egy paraszt bácsit, mesélje el, mit szokott csinálni reggeltől estig.

– Hát, hajnalban fölkelek, oszt megiszok egy kupica pálinkát…

– Állj! Ez így nem jó lesz, Pista bácsi. Nem mondhatjuk azt a nézőknek, hogy a vidéki ember már hajnalban italozik. Mondja azt, hogy fölkel, elolvassa az újságot, aztán nekilát a munkának. Hadd lássák, hogy milyen művelt nép vagyunk. Felvesszük újra.

– Hát jó… Szóval hajnalban felkelek, elolvasom az újságot, aztán adok enni a malacoknak. Délelőtt dolgozgatok a fészerben, közben kiolvasok néhány könyvet. Délben az ebédhez elolvasok két magazint, ebéd után pedig kimegyek a földre, és estig kiolvasok még egy pár könyvet. Este behajtom a jószágot és kiolvasom az esti újságot. Utána átmegyek a könyvtárba és együtt olvasgatunk a haverokkal egészen zárásig. Zárás után át szoktam menni a Józsihoz, mert neki van egy Petőfi kötete. Akkor a Józsi leveszi a könyvet a polcról…

– Ugye azért veszi le, hogy elolvassanak néhány gyönyörű Petőfi-költeményt?

– Nem. Azért veszi le, mert mögé szokta dugni a pálinkás butykost az asszony elöl.

Ámde a kormány is pont úgy csinál, mint a Pista bácsi, ő is bort iszik, és vizet prédikál. Az egyik kezével adakozik, a másikkal meg kizsebeli a polgárokat.

– Hát már régen nem hergeltek fel ennyire, mint a lecsapolási illetékkel – füstölge a Zacsek. – Először is mit akarnak nálam lecsapolni, amikor se belvizem, se halastavam nincs? A feleségem virágoskertje meg olyan száraz, mint a Szahara, egész nyáron locsolni voltunk kénytelenek. Másodszor, minden hónapban borsosan megfizettetik velünk a csatornadíjat. Harmadszor, micsoda pimaszság, hogy végrehajtással fenyegetnek, ha két héten belül nem fizetem be az összeget!

– Ne legyen ennyire kicsinyes és önző, Zacsek – inté őt atata. – Vegye figyelembe a társadalmi érdeket is. Gondoljon arra, hogy a maga illetékéből elvezető csatornák, zsilipek és más vízügyi műtárgyak épülnek, ezáltal fellendül a mezőgazdasági termelés, és maga olcsóbban veheti meg a piacon a salátát meg a krumplit. Nem éri ez meg magának azt a néhány százast vagy ezrest?

– Tudja, mikor érné meg nekem, Gyula zomzéd? Ha látnám azt a zsilipet, ami az én pénzemből épül. Mert ha befizetem a belgrádi adóhivatalba, ki tudja, hogy hol köt ki az én pénzecském, kinek a zsebébe kerül?

Egy polgármester meghívja kollégáját vacsorára. Az hüledezve látja, hogy a házigazda milyen fényűző életet él.

– Áruld el, miből sikerült ennyire meggazdagodnod? Én erről csak álmodozhatok.

– Egyszerű a dolog: öt százalék. Minden beruházásnál ennyi kerül az én zsebembe.

Hazatér a vendég, fél év múlva ő hívja el a kollégát. Az nem győz csodálkozni, hogy a cimborája ilyen rövid idő alatt hogy megszedte magát!

– Mondd, hogy sikerült ez neked?

– Látod ott a távolban azt a hidat?

– Miféle hidat? Nincs ott semmiféle híd.

– Na látod. Száz százalék.

A legnagyobb szenzáció mégis az volt a héten, hogy a nyugdíjasok kaptak ajándékba a Vucsicstól ötezer dinárt!

– Na látja, Zacsek, azért mégiscsak tesz valami jót a kormány – így atata. – Biztosan hálás nekik a kedves anyósa. Gondolom, ki is viszi magukat vacsorázni a váratlanul folyósított támogatás örömére. Annál is inkább, mert újévtől másfél százalékkal emelkedik a járandósága.

– Még hogy az anyósom kivinne minket vacsorázni! Ne röhögtessen, Gyula zomzéd! Akkor nem ismeri őt. Azt mondja, hogy hússzor ekkora összeggel tartoznak neki, annyit vontak le a nyugdíjából törvénytelenül. A másfél százalékos emelés mellett pedig még legalább harminc évet kellene élnie, hogy visszakapja pénzét. Ezért valahányszor új létesítményt avat a Vucsics, mindig megjegyzi: látjátok, ez az út is az én nyugdíjamból épült, látjátok, ezt a gyárat is az én pénzemből nyitották meg…

Találkozik két nyugdíjas.

– Mitől vagy ilyen vidám, komám? Folyton nevetgélsz, tegnap még tele voltál panasszal, hogy itt fáj, meg ott fáj…

– Igaz, de ma történt velem valami, ami feledteti a nyavalyáimat: a buszban hozzám dörgölőzött egy pasas, és kilopta a zsebemből a nyugdíjamat.

– És te ezen nevetsz?

– Igen, mert elképzelem, mekkorát csalódott az ipse, amikor meglátta a zsákmányt és rájött, hogy kisnyugdíjas vagyok.

PISTIKE, művelt európai és lecsapolt adófizető