2024. március 29., péntek

Nem volt rendbontás az indiai melegfelvonuláson

Rendzavarás nélkül zajlott vasárnap több száz melegjogi aktivista idei felvonulása Újdelhiben, jóllehet Indiában még mindig büntethető börtönnel a homoszexualitás.

A parádén dobszóra masíroztak a résztvevők, és követelték, hogy töröljék el a homoszexualitást bűntettnek minősítő törvényt, amely alapján akár tíz év börtönre is ítélhető a vádlott.

2009-ben Újdelhi legfelsőbb bírósága ugyan alkotmányellenesnek ítélte a törvényt, ám négy évre rá India legfelsőbb bírósága úgy döntött, hogy csakis a parlament vonhatja vissza, vagy változtathatja meg a vonatkozó paragrafusokat.

Az indiai melegközösség nem túl bizakodó, hogy a jelenlegi jobboldali kormány támogatná a törvény eltörlését.

Bár a homoszexualitást az ország legnagyobb részében még mindig szégyennek tekintik, a nagyvárosokban az utóbbi évtizedben kezd elfogadottá válni. Számos bár rendez melegesteket, és már a - rendkívül bő termésű - indiai filmgyártás egyes alkotásai is nyíltan foglalkoznak a jelenséggel.