2024. április 19., péntek

Múzeumi vasútvonal a régi vágányokon

Élményutazásra használnák a Szond–Apatin–Zombor–Béreg közötti elhagyatott szakaszt
A prezentáció résztvevői (Ótos András felvétele)

A prezentáció résztvevői (Ótos András felvétele)

A Vajdasági Vasúti Egyesület képviselői a tartományi régióközi titkárság és a Bácska Regionális Fejlesztési Ügynökség illetékeseivel együtt tegnap a Újvidéki képviselő-testület épületében bemutatták a Szond–Apatin–Zombor–Béreg elhagyatott vasútvonal turisztikai célokra való felhasználásának megvalósíthatósági tanulmányát. A részletekről Milan Vučinić, a Vajdasági Vasúti Egyesület elnöke számolt be. A szóban forgó szakaszt úgynevezett múzeumi vasútvonallá alakítanák át. A pályázatra mintegy húsz nemkormányzati szerv jelentkezett hasonló ötlettervekkel. Elképzelések tehát vannak, csupán támogatás és kivitelező kell megvalósításukhoz. Tulajdonképpen 55 kilométer hosszú szakaszról van szó, amelyen több vasúti objektum is található.

– A múzeumi vasútvonal tervezetének kidolgozásakor olyan tényezőket is igyekeztünk figyelembe venni mint a szakaszon fekvő önkormányzatok jelenlegi idegenforgalmi kínálata, valamint azt is feltérképeztük, hogy a felújítás milyen módon járulna hozzá a turisztikai program gazdagításához. Emellett arra törekedtünk, hogy az elképzelésben a múzeumi szakasz önfenntartó legyen, vagyis ne kelljen különböző pénzforrásokra támaszkodni később – húzta alá a szervezet vezetője, aki közölte, egyelőre nem tudni pontosan, meddig tartana az tervezet kivitelezése, annyi viszont biztos, hogy a közvállalatok és a magánszektor képviselőinek együttműködési modelljét használnák fel az erre, hiszen a szerbiai jogi keretek erre adnak lehetőséget.