2024. március 28., csütörtök

A magánosításban keresnek menedéket

A Nagybecskereki Távfűtőművek évek óta krónikus pénztelenségben gazdálkodik

A Nagybecskereki Távfűtőművek lesz az első közvállalat a Béga menti városban, amely a gazdálkodási nehézségeket magánosítás útján próbálja megoldani.

Gazdák voltak, most gazdát keresnek (Fotó: Kecskés István)

Gazdák voltak, most gazdát keresnek (Fotó: Kecskés István)

A közszféra és a magánszféra közötti partnerség keresésére a városi képviselő-testület is biztatja őket. Nem titok ugyanis, hogy a jelenlegi helyzetben a csőd szélére jutott a város egykor legerősebb közvállalata. Aleksandar Starčević igazgató szerint már több nagy külföldi cég is érdeklődött az ügyben náluk. Szerinte ez csak jót hozhat számukra, a privát partner befolyását pedig koncessziós szerződéssel kell majd szabályozni.
A korábbi, de a jelenkori önkormányzati hatalom is igyekezett megtenni mindent annak érdekében, hogy a város energiaellátása stabil és biztonságos legyen. Többek között a közelmúltban 400 millió dináros beruházással új kazánházat szereltek fel. A város ehhez 153 millió dináros kölcsönt vett fel. Közben a német Fejlesztési Bank (KFV) 2,5 millió eurós kölcsönéből felújították csaknem az egész távfűtési rendszert. A vezetékek elavultsága miatt ugyanis az utóbbi években sok kiesés volt a fűtési idényben.
Mindezek ellenére a közvállalat évek óta krónikus pénztelenségben gazdálkodik, vesztesége az elmúlt évben már megközelítette a 230 millió dinárt. Ennek a legnagyobb része korábbról származik, amikor még társadalmi vállalatként működtek.
Jelenleg már 475 millió dinárral tartoznak a Srbijagas Közvállalatnak, viszont a fogyasztók perelt tartozása megközelíti a háromszáz millió dinárt. Aleksandar Starčević igazgató szerint a közvállalatnak 273 millió dináros forgótőkére lenne szüksége ahhoz, hogy kilábaljon a nehézségekből.
A pénztelenség 2008 óta húzódik, és az igazgató szerint ez a probléma csak fokozódott, amikor a helyi önkormányzat folyamatosan elutasította a távfűtés díjszabásának növelését, miközben az „alapanyag”, a földgáz ára az alatt az idő alatt 60 százalékkal emelkedett. Emiatt oda jutottak, hogy a kölcsönök után fizetendő kamatra is kölcsönöket kellett felvenniük. 2015-ben például csak a kamatokra 92,3 millió dinárt fizettek. Az sem segített rajtuk, hogy az utóbbi másfél évben 85 százalékra emelték a távfűtés megfizettetését, és 98 százalékra a földgázszámlák törlesztését. Ez a szerbiai átlag felett van. A megoldás szerinte az lenne, hogyha egy magánbefektető átvenné az adósságukat és biztosítaná a közvállalat gazdálkodását, a leszállított hőenergia és földgáz megfizettetéséből pedig profitot is valósítana meg. A koncessziós szerződést véleményezi a szerbiai kormány illetékes bizottsága, a végső döntést pedig a városi képviselő-testület hozza meg.
Mintegy 7500 nagybecskereki lakásban van távfűtés. A városban és a 12 környező falvakban pedig 17,5 ezer földgázfogyasztót tartanak nyilván, a legtöbbet Vajdaságban.