2024. március 28., csütörtök

Minibusz a Kolevkának

A Szerbiában működő Mormon Egyház egy minibuszt adományozott a Kolevka Gyermekotthonnak. E gépjárművel a migráns gyerekeket és kiskorúakat tudják majd szállítani például a befogadó központ és a gyermekotthon között, azonban a járművet elsősorban a mindennapokban fogják kihasználni az otthon gyermekeinek szállítására. Nenad Kozomora, a Gyermekotthon igazgatója lapunknak elmondta, a mintegy húszezer euró értékű adomány sokat jelent a Kolevkának, ugyanis a minibuszban a tizenöt ülőhely mellett mozgássérült-rámpa is van, mely nagy segítség a gyerekek fuvaroztatásában.

– A minibusszal főként a mi gyerekeinket fogjuk szállítani az iskolába és az óvodába, jelenleg összesen huszonkét általános iskolás és középiskolás, valamint két óvodás korú gyermek van, akiket napi szinten fuvarozunk. A Kolevkában pillanatnyilag egy kiskorú migráns sincs, viszont folyamatos készenlétben vagyunk, hogy amennyiben szükséges, a minibusszal megoldjuk a szállításukat. Nagyon sokat jelent nekünk ez az adomány, hiszen eddig a gyerekek szállítását kombival oldottuk meg, ez viszont egy mozgássérült-rámpával ellátott minibusz, ami lehetővé teszi, hogy a gyerekeket egyszerre szállítsuk a kísérőikkel, ezzel pedig csökkennek a szállítási költségeink is.

A Kolevka Gyermekotthonban jelenleg 169 bentlakó gyermek van, 25 gyermek jár a napközibe, továbbá 45 felnőtt személy részesül nappali ellátásban. Mint az igazgató elmondta, habár nagyon sok adományt kapnak, pelenkából, tisztálkodó szerekből, tisztítószerekből, valamint ágyneműből és ruhákból sosincs elég, ezért ezt mindig szívesen fogadják, a nagyobb értékű felszerelések beszerzésében viszont elsősorban a minisztériumra, a tartományra és az önkormányzatra, valamint a nemzetközi humanitárius szervezetek segítségére számítanak.