2024. március 29., péntek

Látogatóban Gunarason

Épül a körgyűrű – Felújítják a központi emlékművet – Jelentős előrelépések Bogarason és Brazíliában

Pénteken délelőtt Gunarasra látogatott Kislinder Gábor, Topolya község polgármestere, és Csorba Ottónak, a gunarasi helyi közösség tanácselnökének a társaságában körbejárták a folyamatba lévő beruházásokat. Elsőként a Gunaras központjában lévő emlékmű felújítását tekintették meg, majd a bogarasi közösségi házat, végül pedig a gunarasi vízhálózat körgyűrűjének építését.

A látogatás során Kislinder Gábor elmondta, hogy a helyi jellegű beruházások mellett egy közös projektumot is szeretnének megvalósítani Ada községgel.
– Az új kút Gunarason elkészült, s a vízhálózat körgyűrűbe kötése folyamatban van, de még a tél előtt befejeződnek a munkálatok. Ezzel a beruházással a gunarasi vízellátás helyzete hosszú távra rendeződik. Topolya községben a vízhálózatok már „nyugdíj előtt álló” rendszerek, s most elsőként Gunarason történt meg a teljes vízhálózat cseréje. A tervekről is beszélgettünk a tanácselnökkel, szóba került a Pobeda felé vezető út mellé tervezett kerékpárút, valamint a Mohol és Gunaras közti út is. Ennek a rendezését Ada község is szorgalmazza, ha minden rendben lesz, elkészülnek a tervek, és pályázhatunk, akkor Adával közösen ezt a lépést is meg tudnánk tenni – mondta el a polgármester.
A gunarasi körgyűrű kiépítése több szempontból is fontos volt, hangoztatta Csorba Ottó.
– Jelenleg két körgyűrű kiépítése van folyamatban Gunarason. Az utcákban már most is új vízvezetékek vannak, de az utcavégeken, ahol megállt a víz a vezetékekben, ott bebüdösödött. Ezeket a részeket havonta mosnunk kellett, viszont most, hogy a csövek végeit összekötöttük körgyűrűbe, egy állandó körforgás alakul ki a vezetékekben. Emellett azzal is számolunk, hogy a körgyűrűnek köszönhetően állandó lesz a vízellátás és -nyomás – nyilatkozta a tanácselnök, majd hozzáfűzte, hogy Gunarason rendeződött a vízellátás, mert elkészült az új kút is. Ezt tartományi forrásból fúrták, önkormányzati és helyi közösségi pénzből szerelték fel, és már sikerült üzembe helyezniük.
A gunarasi helyi közösséghez tartozik Bogaras és Brazília. Mindkét kistelepülésen történtek előrelépések az elmúlt időszakban.
– Bogarason sikerült átmeszelnünk és felújítanunk a közösségi termet, valamit asztalokat és székeket vásároltunk. Ezzel lehetővé vált, hogy a bogarasiak összejöjjenek és különböző eseményeket szervezzenek. Brazíliában a közösségi terem már tavaly elkészült, az idén pedig felszereltük evőeszközökkel, a konyhát pedig sparhelttel. Bogaras és Brazília tekintetében ugyancsak nagy erőlelépés, hogy vettünk egy mobil áramfejlesztőt. Ezzel üzemeltetni tudjuk a vízhálózatot, ha hosszabb időre elvennék az áramot. Mindkét településen jelentős az állattartás, ezért fontos volt mihamarabb elvégeznünk ezt a beruházást – fogalmazott a tanácselnök.
A tervekről szólva Csorba elmondta, hogy szeretnék rendezni a felújítás alatt álló emlékmű körüli parkot. Már készülnek a tervek a Pobedai út melletti kerékpárútra, de a munkálatok csak jövő évben kezdődnek el. A tanácselnök külön kiemelte a civil szervezetek támogatását a helyi közösség prioritásai között.
– Igazán fontos számunkra, hogy a civil szervezeteink olyan szép számban és aktívan működjenek, mint az idén. Különösen arra vagyok büszke, hogy nem mi nógatjuk a civileket, hogy csináljanak valamit, hanem ők kérik a pénzt a programjaikra. Ez a mai világban nagyon fontos – mondta Csorba.