2024. április 18., csütörtök

Magányos és segítségre szoruló generáció

A lakosság egynegyede hatvanöt évnél idősebb Szabadkán – A legtöbben magányosan, szerényen és szegény körülmények között élnek

Nem kevesebb, mint 24 ezer 65 évnél idősebb polgár él Szabadkán, a városban, ahol az átlagéletkor meghaladja a 42 évet. A nyugdíjasok közül sokan magányosan élnek, mindenféle támasz és segítség nélkül, így a téli időszakban még nehezebbek számukra a mindennapok. A kicsi nyugdíjból többségük először a számlákat törleszti, majd az orvosságokat vásárolja meg. Ennivalóra sokszor alig jut.

– Hozzánk általában azok a személyek fordulnak, akik magányosan élnek, nincs családjuk, vagy a család maga is szociális eset. Az sem mellékes, hogy nagyon sok idős ember mindennapi teendői mellett a jogi ügyeit sem tudja elintézni, vagyis nem tud új egészségügyi könyvecskét, személyi igazolványt készíttetni – magyarázza Ric Gábor, a Caritas igazgatója. Tőle azt is megtudjuk, a legtöbb esetben, legalábbis a gyakorlat azt mutatja, amennyiben a hozzátartozók szociális esetek, jobb is, ha távol maradnak a nyugdíjas családtagtól, egyszerűen azért, mert elkezdenek élősködni rajta, felélik a nyugdíját.

A tél még nehezebbé teszi az idősek mindennapjait, mondja Ric Gábor, mert akinek a nyári időszakban volt is ereje elmenni a boltig, nem biztos, hogy vállalkozik majd erre akkor, amikor síkosak, csúszósak lesznek az utak. Ilyenkor ezeknek az embereknek nagyobb szükségük van a segítségre.

– Szabadkán, Zentán, Magyarkanizsán, Kishegyesen és november elsejétől Topolyán is épülő félben van a házi ápolási rendszerünk, amelynek tagjai nagyon sokat segítenek ezeknek az időseknek a bevásárlásban, a tűzifa behordásában, az otthoni teendők ellátásában is. Szerbiában vannak jó törvények, viszont ha az ember nem tud elmenni és megvalósítani a jogát, akkor hiábavalónak látszik a törvény. Ezért vagyunk mi többek között, hogy az időseket elszállítsuk, orvoshoz, ügyeket intézni. Ezek voltak azok a mozzanatok, amik hiányoztak az idős emberek életéből. Mert nem volt több száz dinárja a taxira, mert történetesen ő abból az összegből egész héten eszik. Nagyon jó az együttműködésünk a falugondnoki szolgálattal is, amelynek tagjai szintén nagyon sokat tesznek az idősek jólétéért. A szállításra nagy szükség van, s bizalommal fordulnak az idősek a szolgálat iránt – magyarázza a Caritas igazgatója.

Ric Gábor elmondta, az idős generációnál a magukba fordulás a jellemző, bezárkóznak az idős emberek, miután elvesztették házastársukat, s nem mozdulnak ki a négy fal közül. Véleménye szerint az lenne a fontos, hogy ezek az emberek megértsék, nekik is joguk van az örömre, boldogságra, arra, hogy kapcsolatokat teremtsenek, barátságokat kössenek.

A Caritas gondoskodik a téli időszakban a hajléktalanokról is. Ric Gábor azt mondja, hogy Szabadkán nem csak az az öt hajléktalan él, akik a vasútállomáson töltik az éjszakát. Hajléktalannak számít az, akinek nincsenek emberi körülményei otthon, van ugyan valamiféle háza, de az nem alkalmas a lakhatásra. A melegedőben, amely a Gaj utcában szokott működni, a város támogatásával a téli nagy hidegekben mintegy húszan szoktak menedéket kérni, köztük előfordul, hogy gyermekes családok is, de őket a Szociális Védelmi Központ a saját otthonaikban igyekszik segíteni.

Az ünnepek közeledtével adakozóbbak az emberek. A Caritas igazgatója azt mondja, a ruhaneműtől válnak meg legkönnyebben a polgárok, de nagy szükség van tartós élelmiszerre és édességre is. Nagyon ritkán kapnak csokoládét, miközben a családoknál, akik segítségre szorulnak, a legtöbb esetben vannak gyermekek, unokák, akik nagyon megörülnek egy-egy csomag édességnek.