2024. március 29., péntek

Nem szabad megállni!

Hivatalosan is megnyitotta kapuit Újvidéken a Delphi autókábelgyár

Új munkalehetőségekkel és még komolyabb projektumokkal fog tovább működni Újvidéken a Neobus gyár egykori helyén a Delphi üzeme – hangzott el pénteken a gyár hivatalos megnyitóján, amelyen a köztársasági és tartományi vezetők is részt vettek.

Vincent Fagard, a Delphi Packard igazgatója elmondta, cégük egyike a legnagyobbaknak ezen a szakterületen, huszonöt éves pályafutása alatt végig a legjobbak közé tartozott.
– Már akkor nagyon elégedettek voltunk, amikor a projektum első fontos lépéseit sikerült megtennünk a szerb kormánnyal. Ma ebben a gyárban több mint ezer ember dolgozik, akik számíthatnak ránk, akikből mi jó szakembereket képezünk, akik nem csak érteni fognak a munkájukhoz, hanem szeretni is fogják azt. Persze, itt nem állhatunk meg, a fejlesztéseket tovább kell folytatni. Mint ahogyan látják, a gyár még nincs teljesen berendezve, az elkövetkező 12-18 hónapban új berendezéseket fogunk beszerezni, új projektumokat fogunk megfogalmazni, új partneri viszonyokat fogunk kiépíteni, még több dolgozóval a táborunkban – nyilatkozta az igazgató.
Aleksandar Vučić kormányfő beszédében visszaemlékezett arra, amikor először látogatták meg az egykori Neobus gyárat. Akkor többen is megjegyezték, hogy ez a projektum meg fog hiúsulni.
– Ez a pillanat arról tesz tanúbizonyságot, hogy mindent elérhetünk kemény munkával. Hálás vagyok a vállalat vezetőségének, a kormánytagoknak, valamint az itt dolgozóknak azért, hogy megvalósítottuk ezt az elképzelést. Ez az első alkalom az elmúlt 35 évben, hogy több mint ezer munkást vettek fel egyszerre Újvidéken. Ezzel azonban nem elégedhetünk meg. További célokat kell magunk elé tűzni, tovább kell dolgoznunk, és az eredmények nem fognak elmaradni – magyarázta a kormányfő.
Miloš Vučević Újvidék polgármestere szerint a gyár példát statuál.
– A Delphi Automotive itteni terjeszkedésével Vučićnak sikerült bebizonyítania, hogy Újvidék nem az a város, amelyet elkerülnek a befektetők. Persze, nem csak ez a fontos, hanem az is, hogy növekedett a foglalkoztatottság, tehát ezernégyszáz ember, háztartás kapott esélyt arra, hogy normálisan éljen a városban. Ezért pedig hatalmas köszönet jár – húzta alá a polgármester.
Igor Mirović tartományi kormányfő kijelentette, az a kép amely a gyárban fogadta, minden szónál többet ér.
– Vajdaságban megindult a fejlődés. Nem csak Újvidéken, hanem a többi nagyobb városban is, bármilyen kritikával is illetnek bennünket. Célunk pedig az, hogy a kevésbé fejlett tartományi régiókba is befektetőket hozzunk – magyarázta röviden a tartományi vezető.