2024. április 19., péntek

Új út a Művésztelepre

A közel két kilométeres útszakaszt teljes egészében újra kell építeni – A munkálatokat a község teljes egészében saját eszközökből finanszírozza

A topolyai szállásoktól, vagy ahogy a helyiek nevezik, a Kiss Lajostól a Művésztelepig vezető útszakasz nem egész két évvel ezelőtt a rajta áthaladó teherforgalom miatt tönkre ment, szinte teljes egészében járhatatlanná vált.

Az út alapját a húsz centiméter vastagságú homokréteg képezi, amire harminc centiméternyi zúzott követ helyeznek (Benedek Miklós felvétele)

Az út alapját a húsz centiméter vastagságú homokréteg képezi, amire harminc centiméternyi zúzott követ helyeznek (Benedek Miklós felvétele)

Ez a szerencsétlenség, ha szabad ilyet mondani, éppen jókor jött, mivel az akkori tervekben szerepelt, hogy 2015 folyamán még egy koptatóréteget húznak az úttestre. Ez nem történt meg, és mint kiderült a korábbi út nem volt megfelelően megalapozva, így a nem egész két kilométeres szakaszt teljes egészében újra kell építeni. Az építés egy hete elkezdődött, az alapok kiásásával már az ötszázadik méternél tartanak, míg egy kisebb részen az első és a második réteget is lerakták a kivitelezők. Az építkezést tegnap meglátogatta Topolya polgármestere, Kislinder Gábor, valamint a helyi önkormányzat tanácsának tagjai, Szatmári Adrián, Seffer Attila és Ivanics Zoltán. Újságírói kérdésre Kislinder elmondta, a munkálatokat, amelyek értéke körülbelül 31,5 millió dinár, a község teljes egészében saját eszközökből finanszírozza, amelyben a 2016-os évi költségvetésben szereplő 25 millió dinár mellett szerepel még további nem egész hétmillió dináros tétel, amit már korábban aláírtak a kivitelezővel, de eddig nem valósult meg. Az út teljes szélessége 4,2 méter, ami a három méter széles aszfaltcsík mellett magában foglalja a 60-60 centiméteres töltést mindkét oldalról, emellett hat darab kitérő lesz az útszakaszon, megkönnyítve ezzel a közlekedést mindenféle gépjármű számára, új lehetőségeket nyitva a mezőgazdaság, a turizmus, a horgászat előtt.

A kivitelezőnek negyvenöt munkanap áll rendelkezésére a munkálatok elvégzésére, kedvező időjárás esetén az első réteg aszfaltot még az idén fel tudják húzni. Ezt erősítette meg Lukács József, a kivitelező temerini Lukács Putevi cég társtulajdonosa is, aki azt is elmondta, hogy az út alapját a húsz centiméter vastagságú homokréteg képezi, amire harminc centiméternyi zúzott követ helyeznek, amire első körben öt centiméter vastagságú aszfaltréteget húznak.