2024. április 19., péntek

Csinosítás előtt áll Óbecse

A városközpont felújítása mellett járdák, utak újulnak meg a községben, és a közvilágítást is fejleszti az önkormányzat

Bár télbe fordul lassan az idő, Óbecse központjában még javában dolgoznak a főtér átépítésén a kivitelezők. A tervek szerint jövő nyárra már egy teljesen új, szebb központja lesz a városnak. De nem ez lesz az egyetlen változás a város szívében.

Fotó: Fehér Rózsa

Fotó: Fehér Rózsa

– A város szűkebb központjában több munkát is tervezünk. Az egyik ilyen hely a Csillag tér lesz. Az oda vezető Dositej utca a központ egyik kritikus, szűk utcája, amit teljesen átalakítunk, kezdve a vízvezeték-, csatorna- és más föld alatti hálózattól egészen az útig és a járdákig. A Csillag tértől kezdve rendbe hozzuk a Miloš Crnjanski utca járdáit is egészen a Tisza-parti sétányig, valamint a Csuka Zoltán utca járdáit a Zöldfás utcai lámpáig. Tavaszra belevágunk a Zöldfás utca Újvidéki utca és Tisza-parti sétány közötti részének a felújításába is, továbbá új járdát kap majd a Danilo Kiš utca a Dositej és a Zöldfás utca között, a Gerberék utca a központtól a Miloš Crnjanski utcáig, a Than Mór utca és a Jovan Zmaj utca a Zöldfás utcától a Miloš Crnjanski utcáig, a Jovan Zmaj utcában pedig teljes hosszában befejezzük a nemrégiben megkezdett útfelújítást. Minden járda térkőburkolatot kap – sorolta a terveket Dragan Tošić polgármester, aki szerint ezek a beruházások azoknak a projekteknek a folytatásai, amelyeket még Vuk Radojević előző polgármesterrel közösen kezdtek meg.
A Zöldfás utcai járdák az Újvidéki és a Petőfi Sándor utca között a platánfák miatt mentek tönkre, és ezek a fák a felújításban is komoly fejtörést okoznak. Az egyik elképzelés szerint ezeket a platánokat kivágják, és a helyükre ötéves fákat ültetnek, de a polgármester ígérete szerint a végső döntést majd a szakemberek és a lakosság véleménye után hozzák meg az önkormányzatban.
– A községben végre politikai stabilitás van, és folytatni lehet a megkezdett munkákat, de újak is várnak ránk. Az előző mandátumban sokat fejlődött az ipari övezet, és vannak érdeklődők, ezért ott még egy utat építünk, amely a szójagyárhoz vezető kereszteződéstől a Szenttamási útig vezet majd. A pecesori utat „befoltoztuk”, és egyharmad részét teljesen felújítottuk. Jövőre folytatjuk ezt a munkát legalább további egyharmadnyi út felújításával, és a Kishegyesi utat is megjavítjuk egészen a Dunđerski-kastélyig. Az idén felújítottuk a Bácsföldvárt és a Gyöngyszigetre vezető hidat összekötő utat, és azt tervezzük, hogy aszfaltréteget húzunk az ettől az úttól jobbra és balra található üdülőtelepi utakra is – mondta el a polgármester.
Tavaly épült meg Óbecse első körforgalmi útkereszteződése, amely szép kivilágítást és gondozott virágágyásokat kapott. Most Bácsföldvárra is terveznek egy hasonlót az újvidéki és a csúrogi utak találkozásához. A közvilágításra is teljes felújítás vár, a hagyományos izzókat energiatakarékosakra szeretnék cserélni, az Erdőtelepítők parkja is tovább csinosodik majd, a park, a szálloda és a sportpályák közötti területen új sportpályák és új közvilágítás lesz, és terveket szövögetnek ismét egy strand kialakításáról is.
– A községháza homlokzatát és tetőszerkezetét, valamint a színházat is felújítjuk. Mivel energiahatékony megoldásokban gondolkodunk, remélhetőleg lesz lehetőségünk arra, hogy társfinanszírozót és pályázati forrásokat is találjunk a kivitelezéshez. A terveinkből is látszik: komoly csapat vagyunk, amely azon dolgozik, hogy jobb életminőséget biztosítson a község lakóinak – jelentette ki Óbecse polgármestere.