2024. április 20., szombat

Éveken belül eltűnik a foglalkozások fele

A következő évtizedben radikális ipari változásokkal kell szembesülni

A különböző innovációk és újítások gyökeresen meg fogják változtatni az ipart, és valószínűleg a jelenlegi foglalkozások ötven százaléka el fog tűnni a következő tíz évben – nyilatkozta a minap Iztok Seljak, a Hidria vállalat igazgatója a Tanjug hírügynökségnek.

A vezető az autóipari termelés és a tömegközlekedés példáját hozta fel, amelyben gyakorlatilag egyre nagyobb szerepet vettek át a gépek, de az emberi munkaerőre továbbra is szükség van.

Szerinte a következő 5-10 évben a jelenlegi szakmák fele el fog tűnni, ezért új foglalkozásokat kell teremteni, ami hatalmas kihívás.

– Ezzel a problémával foglalkozik a Zöld Balkanika nevű program, amelynek a célja a Ljubljanába, Zágrábba, Belgrádba és Szkopjéba vezető utak elektrifikálása. Ez alatt az egész infrastruktúrára gondolok, valamint olyan opciókat is be kell vezetni mint a car sharing, vagyis az autók közös használata. Kezdetben ötven kocsival és elektromos buszokkal. Persze az lenne a legjobb, ha a régió gyártói viteleznék ki ezt a programot. Így kiválóan össze lehetne kötni fővárosainkat – húzta alá az igazgató.

Egy ilyen projektum megvalósításával – vallja az igazgató – a Balkán gyorsan felzárkózhatna a többi európai régióhoz, sőt világszinten is fejlettnek számíthatna.

Seljak példaként az Uber vállalatát hozta fel, amely a digitális technológia nyújtotta lehetőségek ötletes kihasználásával új munkaügyi tartalmat hozott létre.

– Ezzel a lépéssel az Uber gyakorlatilag új kihívással szembesítette az eddigi, hasonszőrű szolgáltatásokat nyújtó klasszikus cégeket. Úgy gondolom, hogy nemsokára több ilyen vállalat is megjelenik. Szerintem a közeljövőben az sem elképzelhetetlen, hogy önműködő autók fogják átvenni a főszerepet, amelyek az Uber megalkotta modell szerint működnek – nyilatkozta Seljak.

Az igazgató szerint jelenleg az a legfontosabb, hogy minden szakterületen alkalmazzák a vezetők a legmodernebb technológiai megoldásokat, de olyan módon, hogy új értéket hozzanak a piacra, növeljék versenyképességüket, ugyanakkor a cég értékét is, amely ennek köszönhetően fejlődhet és új szakembereket alkalmazhat.

– Azt szeretném, ha több olyan cég volna itt a régióban, mint az Uber, ha errefelé is több olyan vállalat kezdene el működni, mint a Tesla autógyár, nem pedig Amerikából telepítenék ide. Nem az ilyen cégeknek kell ide jönniük, nekünk kell ilyeneket működtetnünk – fejezte be Seljak.