2024. április 18., csütörtök

Interetno képekben

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

A Népkör Magyar Művelődési Központ körgalériájában nyílt meg az Interetno fesztivál képekben című kiállítás kedden este, amely alkalommal megajándékozták a pályázaton sikerrel szereplőket. A felhívásra több mint száz fotó érkezett húsz alkotótól, a legjobban sikerült fotókat pedig kedden láthatta is a közönség. Két kategóriában, szabad és az Interetno fesztivál képekben témákban küldhettek képeket a nevezők. Bodrogi Béla, a Népkör MMK főtitkára kedden a kiállításon adta át az elismerő okleveleket és ajándékcsomagot a díjazottaknak. Szabad témában Bártol Nikoletta végzett a harmadik, Dunja Vranjin a második, Marija Vuković pedig az első helyen. Interetno fesztivál képekben kategóriában Csomor Bata Júlia Csodaország című fotójával lett a harmadik, második helyen Budimlity Ármin Viseletben című fotója végzett, Bártol Nikoletta Mozdulat című fotójáért pedig kiérdemelte az első helyet. Az érdeklődők a Népkör körgalériájában az elkövetkező napokban megtekinthetik a fotókiállítást.