2024. április 20., szombat

Sikeres jótékonysági est

A Soroptimist Spanyol estjén 200 000 dinár gyűlt össze – A Žarko Zrenjanin iskola felújítását támogatják

A hétvégén Spanyol est címmel szervezett jótékonysági vacsorát a szabadkai Soroptimist International klub, amellyel egyben megalakulásának második évfordulóját is ünnepelte. Bíró Lívia, a klub elnöke lapunknak elmondta, 85 vendége volt az estnek, amelyen összesen 200 000 dinár gyűlt össze.

– A bevételt a Žarko Zrenjanin Általános és Középiskola egy öltözőjének és vizesblokkjának felújítására fordítjuk. A pénzt a kivitelező cégnek utaljuk majd át – mondta Bíró Lívia.

A Spanyol est elnevezésű rendezvény főtámogatója az Elzett Kft. volt, a vendégek között pedig szegedi, boszniai, kínai vendégek is voltak, akiket a helyi Zeneiskola növendékei, a Mon Mirage és a Larissa balett stúdiók táncosai szórakoztattak. A legnagyobb sikert azonban a Kolevka védenceinek előadása aratta.