2024. április 19., péntek

Korhatár nélküli lehetőség nők számára

Már elkezdtek tanulni azok, akik jelentkeztek a vidéken élő asszonyok szakmai képzésére a Szerbiai Kolping Társaság szervezésében – mondta lapunknak Zdravko Isakov menedzser. – A nők szakmai megerősítésének projektumára Bánát négy falujában kerül sor.

A Szerbiában 2001 óta működő és különféle képzéseket szervező Kolping-társaság a nemzetközi szervezet, a Kolping International tagja. Ezúttal néhány bánáti faluban a nőket szeretné felkarolni, és segíteni őket szakmai boldogulásukban.

– Olyan munkaterületeken indítottunk képzést, amelyek iránt a legnagyobb a nők érdeklődése, és amelyek különmunkát, jövedelmet, munkalehetőséget biztosíthatnak a számukra. A projektum előtti felmérés adatai alapján Beodrát (Novo Miloševo), Padét, Szajánt és Csókát választottuk ki a képzések helyévé. Elégedettek vagyunk, hiszen mintegy nyolcvan jelentkezővel már folyik az elméleti és gyakorlati munka, amely a tervek szerint a karácsonyi ünnepek előtt, 20-áig befejeződik.

A projektumot koordináló Isakov elmondta, Beodrán, a közép-bánáti szerb- és magyarlakta faluban a nőket a dekupázs technika elsajátítása vonzotta. A helybeli Đorđe Jovanović Általános Iskola egyik termét használhatják díjmentesen, ott folyik jó hangulatban a három-négy órás alkotómunka szombatonként és vasárnaponként. Radmila Rauški oktató vezetésével készülnek a szebbnél szebb egyedi használati tárgyak, amelyeket aztán a szorgoskodó nők hazavihetnek, illetve a tervezett közös kiállításukon majd jótékonysági céllal értékesítenek. Szajánban a fodrászszakma iránt érdeklődőket képezik a hétvégeken, Csókán pedig a nők szabni-varrni tanulnak.

– A képzés végén mindenki a saját munkájának eredményeit fogja bemutatni, kis humanitárius akció keretében. A fodrászok például a helybeli időseknek vagy gyermekeknek fogják felajánlani ingyenesen a szolgáltatásaikat. A szabás-varrás tanfolyam végzősei azt tervezik, hogy az idős személyeket olyan párnákkal ajándékozzák meg, amelyekkel szépíthetik, kényelmesebbé tehetik otthonukat, vagy amelyek alkalmasak fáradt végtagjaik felpolcolására.

A szervezőktől megtudtuk, a tanfolyamot elvégzők tanúsítványt kapnak. Sok nő most azért tanul szakmát, mert külön keresetre van szüksége, munkát vállalna, vagy saját vállalkozást indítana.

Padén igen nagy az érdeklődés a házi ápolási tanfolyam iránt. A tanúsítvánnyal, amely a képzés végén jár, egyesek, akiknek magyar útlevelük van, szerencsét próbálhatnak az Európai Unió országaiban is, ahol sok idős személy mellé keresnek házi ápolót.