2024. április 20., szombat

„Gondoskodunk a szórványban élőkről”

A Prosperitati Alapítvány meghívására Magyar Levente, Magyarország külgazdasági és külügyminisztériumának gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára többnapos vajdasági körúton vesz részt, melynek első napján Vajszkára, Bácsra, Palánkára, Titelre, Tiszakálmánfalvára és Temerinbe látogatott el. A Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezeteinek bevonásával szervezett lakossági fórumokon a polgárokat arról tájékoztatták, milyen új pályázati lehetőségek léteznek a Prosperitati Alapítványnál, hogyan lehet ezekre a kiírásokra jelentkezni, milyen eljárás keretében döntenek az eszközök odaítéléséről.

Magyar Levente: A szülőföldön maradásnak reális alternatívát kell jelentenie (Ótos András felvétele)

Magyar Levente: A szülőföldön maradásnak reális alternatívát kell jelentenie (Ótos András felvétele)

Az első nap folyamán többször is elhangzott: Magyar Leventének az volt a kérése, hogy vajdasági körútja során ezúttal ne a tömbben élő magyarságot keressék fel, hanem a szórványban, kisebbségi közegben élőket, fontosnak tartotta ugyanis számukra is minél emberközelibbé tenni a pályázás rendszerét, meghallgatni az esetleges kérdéseket, aggályokat, kritikákat.

A gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár 23 településre látogat el az előttünk álló hét során. Kísérlet ez arra, hogy a szórványvilágot is bekapcsolják a gazdasági vérkeringésbe, közölte Palánkán, hiszen a kulturális és oktatásügyi támogatások mellett gazdasági segítségre is szükség van. Magyar Levente pályázásra biztatott mindenkit: a legújabb kiírás összértéke 15 milliárd dinár, hangsúlyozta.

– Azért szerettem volna eljönni ezekre a településekre, hogy tudassam mindenkivel: a magyar kormány gondoskodik a szórványban élőkről is. Úgy gondoljuk, hogy a szülőföldön maradásnak egy reális alternatívát kell jelentenie. Az eddigiekben 2500 nyertes pályázó volt, s 1,7 milliárd dinár értékben adott az alapítvány támogatásokat. Most még nagyobb léptékkel kívánjuk folytatni, a legkeresettebb pályázatokat megismételjük, újakat is bevezetünk. A szórvány is lehet sikeres: mostanáig mintegy ezren nyertek támogatást ilyen településekről – ismertette az adatokat az államtitkár.

Mint mondta, olyan nincs, hogy valaki formailag megfelelő pályázatot nyújt be, és ne kapna támogatást, ezért arra biztat mindenkit, hogy próbálja meg az elképzeléseit megvalósítani a rendelkezésre álló valamelyik pályázattal.

Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője a találkozókon az előző nap kiírt öt új pályázatra hívta fel az egybegyűltek figyelmét: a kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztések, a kiemelt jelentőségű és nagy léptékű gazdasági fejlesztések, az egyéni vállalkozók, mikro- és kisvállalkozások számára megálmodott eszközbeszerzések, a mezőgazdasági gépek és kapcsolható eszközök beszerzésére vonatkozó, valamint a többéves ültetvények telepítésére vonatkozó pályázatokra. Mint mondta, december közepétől január végéig lehet pályázni, a folyamatot igyekeztek még egyszerűbbé tenni az online pályázás rendszerével. A feltételek lényegében nem módosultak, a szórványból pályázók pedig eleve öt ponttal többel indulnak az értékelés során, ha pedig először pályáznak, további öt pluszpont jár nekik.

A hallgatóság Tiszakálmánfalván (Ótos András felvétele)

A hallgatóság Tiszakálmánfalván (Ótos András felvétele)

A Vajdasági Magyar Szövetséget korábban gyakran érte olyan kritika, hogy miközben nagy figyelmet szentel a nyelvhasználatnak, a kulturális életet érintő támogatásoknak, a gazdaság és a megélhetés területén nincsenek programjai – mondta Fremond Árpád, a párt alelnöke és köztársasági képviselője Tiszakálmánfalván, ahol a lakossági fórumon a többi között Pásztor Bálint köztársasági és Erdély Lenke tartományi frakcióvezető is megjelent. Hozzátette: ezen a helyzeten változtatott a gazdaságfejlesztési stratégia, mely pályázatokká is válhatott az Orbán Viktor vezette magyar kormány támogatásának köszönhetően. Számos lehetőség nyílt meg újév óta, egy jelentős mezőgazdaság központú támogatási rendszer állt fel – hangsúlyozta a képviselő.

Palánkán Pelt Ilona, a VMSZ nyugat-bácskai körzeti szervezetének az elnöke erős közösségnek mondta a helyi magyarságot. Ennek egyik szemmel látható bizonyítékaként hozta fel azt a tényt, hogy az ottani Magyar Ház hamarosan teljesen elkészül. Mindig tenni kell a szórvány megtartása érdekében – emelte ki.

A polgárokat leginkább az érdekelte, hogyan tudnak pályázni, milyen lehetőségek vannak ebben a pillanatban. Ezért jött el a lakossági fórumra a palánkai Faragó Zoltán is, aki kereskedelemmel foglalkozó magánvállalkozást vezet. Mint mondta, sokat jelentenek a Prosperitati Alapítvány pályázatai, megerősíthetik a fiatalok itthon maradási szándékát. Szerinte érdemes hasonló fórumokat tartani, mert megítélése szerint kevesen éltek eddig a lehetőséggel a környéken.

Hasonló okból érkezett a tiszakálmánfalvi gyűlésre a kátyi Halász Sándor is. Lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy már hallott a Prosperitati néhány pályázatáról, s érdeklik a pályázással kapcsolatos részletek. Eddig nem próbálkozott, noha a feltételeknek eleget tud tenni, rendelkezik magyar állampolgársággal is – mondta. Nyugdíjas, és emellett gyümölcstermesztéssel foglalkozik, így elsősorban az e területre vonatkozó lehetőségek érdeklik.

Magyar Levente vajdasági útja során ma Kúlán, Szivácon, Szilágyin, Bácskertesen, Doroszlón és Zomborban tesz látogatást.