2024. március 28., csütörtök

Törökország kiutasította az őrizetbe vett francia újságírót

Törökország kiutasította vasárnap azt a francia újságírót, akit két napja vettek őrizetbe az ország délkeleti részén, Gaziantepben.

Az Anadolu török hírügynökség jelentése szerint az 52 éves Olivier Bertrand-t, a Les Jours című hírportál riporterét azért vették őrizetbe, mert akkreditáció nélkül dolgozott, olyan híradásokat készítve, amelyekkel a júliusi sikertelen puccskísérlet nyomán indult vizsgálatok gyanúsítottjait támogatta.

A török hatóságok felfigyeltek Bertrand közösségi médián Asli Erdogan íróról tett bejegyzéseire is. A terrorszervezeti tagsággal vádolt Asli Erdogan 82 napja van börtönben, 34 ezer sorstársával együtt.

"Az, ami történik sokkoló és teljesen elfogadhatatlan. Franciaország követeli ennek az újságírónak a szabadon engedését" - mondta korábban a nap folyamán Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter az Europe 1 rádiónak.

A Les Jours közölte, hogy újságíróját elengedték a török hatóságok, és Bertrand már repülőgépen ül, úton van Párizsba.

Az elvetélt államcsínykísérlet óta a török kormányzat számos ellenzéki sajtóorgánumot elhallgattatott, többnyire arra hivatkozva, hogy terrorista propagandát terjesztenek. A múlt héten a kurdbarát parlamenti párt, a HDP több vezetőjét és több újságírót is őrizetbe vettek, ami miatt az Európai Unió szokatlanul éles bírálatokat fogalmazott meg Ankarával szemben.

A Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi újságíró-szervezet szerint Bertrand "törvénytelen" őrizetbe vételével a török hatóságok egyértelműen a külföldi újságírók megfélemlítésére törekszenek.