2024. március 29., péntek

Előretör a francia jobboldal

Franciaországban csak jövőre lesz elnökválasztás, de a választási kampány már megkezdődött. Több jelölt már ismert, mert a két főerőn – a Szocialista Párton és a nevét állandóa változtató, most magát éppen Republikánus Pártnak nevező jobboldalon – kívül egy csomó párt már állított jelöltet. Így tudni, hogy a Nemzeti Front jelöltjeként indul Marine Le Pen, sőt a franciákat azzal ijesztgetik, hogy meg is nyerheti a választást. Rajta kívül már a porondon van Nathalie Arthaud (szélső baloldali Lutte Ouvrier, Munkásharc), Philippe Poutou (szintén szélsőbali Új Kapitalista Párt), Jean-Luc Mélenchon (Baloldali Párt), Cécile Duflot (a Les Verts európai környezetvédő párt), Nicolas Aignan (az európai mintára alakult új párt, a Talpra Franciország) és Jacques Cheminade (hasonlóan új párt: Szolidaritás és Haladás.)
A két főerőnél azonban még semmi sem dőlt el. A baloldal arra vár, hogy François Hollande elnök decemberben eldöntse: indul-e, vagy számolva azzal, hogy az ország történelmének legkevésbé támogatott elnöke volt (a franciák 80 százaléka szerint nem lehet még egyszer elnök, és már olyan is volt, amikor csak 4 százalékos támogatottsága volt) eláll a küzdelemtől. A baloldalon már többen készen állnak arra, hogy a helyére lépjenek. (Azzal sem törődve, hogy nem Hollande népszerűtlenségéről van szó, hanem arról, hogy Európa valamennyi országában a szocialisták belerokkantak abba, hogy a mostani nagy világgazdasági válságban nem a kapitalizmus, hanem a baloldal által megteremtett jóléti állam van bajban.)
Így már indulásra készen áll a szocialistáktól Manuel Valls kormányfő (akit többen akarnak elnöknek, mint Hollande-ot, mert rá Hollande 20 százalékával szemben 26 százalék szavazna) és Arnaud Montebourg, de ott van a a kormánnyal szövetséges Demokratikus Mozgalomból François Bayrou is. És van a baloldalnak egy olyan meglepetése, amely olyan feltörést jelez mint a Sziriza Görögországban vagy a Podemos Spanyolországban. Emmanuel Macron, a Valls-kormány gazdasági és ipari minisztere ugyanis az idén áprilisban lemondott tisztségéről és En Marche (jobban mint a Podemosnál lehet válogatni a fordításban: föltehetően Lendületbent akar jelenteni, szó szerint: Menetelésben) néven pártot alapított. És – ez a meglepetés – rögtön úgy tört be, hogy a közvélemény-kutatás szerint megelőzheti Marine Le Pent. (Az előrejelzés szerint a listát Alain Juppé volt jobboldali miniszterelnök, jelenleg Bordeaux polgármestere vezeti 47 százalékkal, mindjárt utána ő jön 34 százalékkal, ami októberben az előző jóslathoz viszonyítva 4 százalékos növekedést jelent. És csak utána következik Marine Le Pen. Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnök pedig csak 14. a listán 23 százalékkal.)
Mi azért foglalkozunk most a jövőre esedékes elnökválasztással, mert a francia jobboldal átvette az amerikai módszert, és már beindítja a választási kampányt, azzal, hogy előválasztást szervez annak eldöntésére, ki legyen a Republikánus Párt jelöltje. Már lezajlottak a jelöltek nyilvános tévévitái, 20-án van az előválasztás, majd – ha ott senki nem kapja meg a szavazatok több mint 50 százalékát – a két első helyezett között a végleges döntés november 27-én születik meg. Ennek az előválasztásnak három szempontból is külön jelentősége van. Először is azért jelentős, mert minden valószínűség szerint már eldönti, ki lesz Franciaország következő elnöke. Minden előrejelzés szerint – akár Juppé lesz, akár más – a párt jelöltje végez az első helyen. Ha mellette Marine Le Pen lesz a másik jelölt a második fordulóban, akkor a baloldal is rá szavaz, mint ahogyan történt amikor (örök tanulságként a hosszú uralomra törekvő pártoknak) a Szocialista Párt belerokkant Mitterrand hosszú elnökösködésébe és Marine apja került a második fordulóba. De ha Marcon lesz a feltörő második, még akkor is biztos a győzelme.
A másik tényező, amely fontossá teszi ezt az előválasztást az, hogy a franciáknál érezhető az aminek minden demokratikus választást jellemeznie kellene: nem egyszerűen pártok, személyiségek mérköznek, nem az ígérgetés a lényeges, hanem programok csapnak össze. (Az ígérgetésben ha viccnek veszük a Kétfarkú Kutya Párt ígéretét, hogy halhatatlanságot és ingyen sört ad mindenkinek csak segítsék kormányra, akkor a pálmát a montenegrói Demokratikus Front viszi el, mert győzelme esetére azt ígérte, elengedi a házbér, villanyszámla és egyéb számlatartozásokat.) És az előválasztás azt is eldönti, hogy a jobboldal milyen programmal indul.
A harmadik tényező pedig, amely miatt érdemes odafigyelni erre az előválasztásra: képet ad arról, hogy a francia jobboldalon jelenleg milyen programok birkóznak egymással. Jellemző már az is, hogy milyen témák szerepelnek ebben a programban. Ebből a szempontból fontosnak tartjuk, hogy a tévévitákon résztvevő mind a hét jelölt (Alain Juppé, Jean-Francois Copé, Francois Fillon, Nathalie Kosciusko-Morizet, Bruno La Maire, Jean-Fréderic Poissont és Nicolas Sarkozy) egyetért a nyugdíjrendszer szigorításában, a 35 órás munkahét eltörlésében, a munkanélküli segély és a szociális segélyek csökkentésében, a Hollande által bevezetett vagyonadó eltörlésében. Forradalmi újításként hat azonban a minden balodali programon túltevő ígéret, hogy bevezetnék a minimális jövedelmet. Mert – ahogyan az egyetlen jelöltnő fogalmazott: „Minden franciának joga van havi 470 eurós alapfizetésre, akár munkanélküli, akár dolgozik”.