2024. április 19., péntek

Tolongás a virtuális térben is

Az elektronikus betegkönyvcsere első napján 25 ezren igényelték az új kártyát, ami miatt egy időre lebénult a rendszer

Pénteken már igényelni lehetett a tolóablakok „megkerülésével” a www.euprava.gov.rs portálon az új egészségbiztosítási kártyát, a jelek szerint azonban túl sokan éltek ezzel a lehetőséggel – legalábbis elegen ahhoz, hogy a rendszer ne bírja a strapát. Mintegy 25 ezren jelezték az egészségbiztosítási kártya iránti igényüket, aminek következtében a portál egy időre „lebénult”.

Az első napon tapasztalt érdeklődés rekordnak számít a hazai elektronikus ügyintézésben, a kérelmezők közül ötezren már az illetéket is befizették addigra – közölte Dušan Stojanović, az elektronikus ügyintézéssel foglalkozó igazgatóság elnöke.

Ennek ellenére nincs megelégedve azzal, amennyien élnek az elektronikus eljárásokkal, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy a polgárok döntő többsége tartózkodik a számítógépes ügyintézéstől, és továbbra is inkább tolong a kígyózó sorokban, mert ezt a módszert „biztosabbnak véli”.

Három és félmillióan továbbra sem intézkedtek még az betegkönyv cseréjét illetően.