2024. március 29., péntek

A ’44-es áldozatokra emlékeztek

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Az 1944. november 9-ének éjszakáján ártatlanul kivégzett zentaiakra emlékeztek szerda este a Tisza-hídnál lévő kopjafánál. A megemlékezést a Szent István-templomban tartott gyászmise előzte meg, majd az egybegyűltek mécsesekkel a kezükben vonultak az emlékhelyhez. A hetvenkét évvel ezelőtti fagyos és véres éjszaka történéseire Juhász Attila, a VMSZ helyi szervezetének elnöke emlékeztette a jelenlévőket. Kiemelte: hisz abban, hogy a közösségi emlékezet örök, s nem lehet a testvériség-egységet emberi csontokra és fájó hallgatásra építeni.

– Megtörtént a rehabilitáció és a bocsánatkérés is – jegyezte meg Juhász, s rámutatott, hogy a közösségünk feladata a megtartó emlékezés, s imáinkba kell foglalnunk ezeket az embereket.

A megemlékezésen Verebes Krnács Erika Radnóti Miklós Sem emlék, sem varázslat, valamint Szűgyi Zoltán Énekünk éneke című költeményét tolmácsolta, majd a Tópart vegyes kórus lépett föl.