2024. március 29., péntek

Magyar elsősök a déli végeken

A székelykevei általános iskola volt a Rákóczi-ösztöndíjak kiosztásának egyik központi színhelye

A Rákóczi Szövetség – a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével – hétfőn és kedden – 350 vajdasági elsős diáknak osztott ki ösztöndíjat. A támogatások kiosztásának egyik központi színhelye a dél-bánáti Székelykeve volt.

Székelykevének a legutóbbi népszámláláskor 2500 lakosa volt. Mára kétezer alá csökkent a faluban élők száma. A helybeli általános iskola az idei tanévet kilencvenöt tanulóval kezdte, tavaly 115 diákjuk volt, két évvel ezelőtt pedig 135-en voltak.
– Nem nehéz kiszámítani, hogy a leépülés negyven tanuló két év alatt. Ez a mi esetünkben nagyon sok. Ami az elsősöket illeti, az idén tíz elsősünk volt, és pillanatnyilag tizenhárom óvodásunk van. Hogy hányan fognak ide iratkozni, azt pillanatnyilag nem tudnám megmondani – hallottuk Salamon Gézától, a helybeli Žarko Zrenjanin Általános Iskola igazgatójától.
Székelykevére korábban csak elvétve érkeztek támogatások. A helyzet az utóbbi években megváltozott. – Számomra nagyon jóleső gondolat az, hogy nem felejtettek el bennünket. Valamikor régen azt mondtuk, hogy nem is tudják, hol van Székelykeve. Viszont nagyon sok minden megváltozott, és ma már nem mondhatom azt, hogy Székelykevéről Magyarország másik felén nem hallottak az emberek – mondta az egyik szülő, Szatmári Mihály.
A gyerekek műsorukkal bebizonyították, hogy a szórványban élve is megőrizték hagyományainkat, anyanyelvünket, és az őshazáról, Bukovináról sem feledkeztek meg. Nem véletlenül volt Székelykeve az ösztöndíj kiosztásának egyik központi színhelye.
– Azt tanácsolták nekünk, hogy a szórványt, vagyis a húsz százalék alatti magyar lakossággal bíró településeket szólítsuk meg, és ott próbáljunk egy kis bátorítást adni azoknak a szülőknek, akiknek éppen iskolát kell választani. Mi a tavasz folyamán minden olyan gyermeket, óvodás, nagycsoportos gyereket igyekeztünk megszólítani, akiről feltételeztük, hogy beszél magyarul – mondta Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára.
Székelykevén tíz helybeli és egy hertelendyfalvi kisdiák részesült ösztöndíjban. Győrfi Klára kislánya ugyanis az egyetlen magyar elsős a hertelendyfalvi iskolában. Az összevont tagozatba rajta kívül két másodikos és egy negyedikes diák jár.
A Rákóczi Szövetség 2013 óta támogatja a délvidéki magyar gyerekek iskolakezdését. Ezzel is arra biztatva a magyar szülőket, hogy anyanyelven taníttassák gyereküket. Ebben együttműködő partnerre találtak a Magyar Nemzeti Tanácsban.
– Ebben az évben 19 önkormányzat 43 településén kerülnek kiosztásra az ösztöndíjak – a tízezer forintos egyszeri támogatás. Illetve, ennek a programnak volt egy első lépése, egy első fázisa, amely a tavasszal valósult meg. Akkor kerültek kiosztásra a csomagok, amelyeket szintén a Rákóczi Szövetség biztosított. Ugyanezen önkormányzatok területén kerültek akkor is kiosztásra – mondta Jerasz Anikó, az MNT végrehajtó bizottságának elnöke.
A Rákóczi Szövetség számos egyéb programmal: kirándulásokkal, anyaországi rendezvények látogatásával, vetélkedők szervezésével is segíti a határon túli magyar fiatalokat.