2024. április 19., péntek

Vass Lajos Nagydíj a topolyai Hétmező énekcsoportnak

Az elmúlt hétvégén két rangos budapesti népzenei rendezvényen lépett fel a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ leánykara, illetve tánccsoportja. A Hétmező énekcsoport a Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei Döntőjén szlavóniai dalcsokrot adott elő. A Hétmező énekcsoport úgy került erre a versenyre, hogy a Durindó zsűrije ajánlott csoportokat, hangszerszólistákat, énekeseket, szólistákat, ily módon a vajdasági Durindó is a Vass Lajos Kárpát-medencei verseny elődöntőjének számít – nyilatkozta Kisimre Szerda Anna, a Hétmező csoport vezetője, aki azt is elmondta, hogy a topolyai leánykar most először szerepelt a versenyen, és már az is megtiszteltetésnek számított, hogy kiválasztották a csoportot a döntőn valón részvételre. A nagydíj ily módon érthetően nagy örömöt okozott a topolyai énekes csoport tagjainak és a csoport vezetőjének. A vajdaságiakat nem csupán ők képviselték. Hatvan műsorszámot nézett meg a zsűri a felnőtt kategóriában, és negyvennégyet gyermek és ifjúsági kategóriában. Összesen 18 nagydíjat osztottak ki, a topolyai lánycsoporton kívül a csókai Rákóczi Férfikórus és az óbecsei Csonka Balázs hangszerszólista is nagydíjas lett.

Vasárnap tartották a Fölszállott a páva matinéműsorát a Művészetek Palotájában. Az interaktív gyerekprogramban azok a csoportok, együttesek, szólisták lépnek fel, akik szerepeltek a tehetségkutató verseny döntőjében. A topolyai Cirkalom táncegyüttes idén második alkalommal tett eleget a megtisztelő felkérésnek.