2024. április 20., szombat

Szórványösztöndíj elsősöknek Temerinben is

A budapesti székhelyű Rákóczi Szövetség az egyik legjelentősebb civil szervezet, amely már több évtizede a határon túli magyar közösségek támogatásán fáradozik. A szövetség az elsők között ismerte fel, hogy a határon túli magyar iskolák fennmaradása a szülők azon döntésétől függ, vállalják-e azt, hogy gyermekeiket – az esetleges nehézségek ellenére is – magyar iskolába írassák.

Ennek érdekében a szövetség számos programot indított, amelynek vajdasági partnere a Magyar Nemzeti Tanács. Az egyik ilyen program a szórványösztöndíj program, amelynek keretében minden szórványtelepülésen magyar tannyelvű első osztályba induló gyermek támogatásban részesül. Vajdaságban az idei évben 17 község területén 341 elsőst támogatnak.

A támogatások kiosztására Temerinben hétfőn az Ifjúsági Otthonban került sor. A vendégeket és a megjelenteket Sziveri Béla, a Kókai Imre Általános Iskola igazgatója köszöntötte. Az eseményen jelen volt Petkovics Márta, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja is. Lapunknak elmondta, hogy a MNT nagyon fontosnak tartja azt, hogy minél több kisdiák magyar nyelven kezdje meg az általános iskolát, ennek céljából minden évben beiskolázási tanszercsomagot osztanak az első osztályba indulóknak. Emellett nagyon hasznos az, amit a Rákóczi Szövetség 2013 óta minden évben tesz, mégpedig, hogy támogatja a szórványban élő diákokat. Az előző évig azokban a helységekben élő kisdiákokat támogatták, ahol a magyarság létszáma 20 százalék alatt volt, az idén azonban már a szórványösztöndíjat minden olyan településen kiosztják, ahol a magyarság létszáma az összlakosság 30 százalékánál kevesebb. Így került a támogatottak közé az idén először Temerin, Szenttamás és Törökkanizsa.

A Rákóczi Szövetség részéről az ösztöndíj kiosztásának ünnepségén jelen volt Barát Kitti és Nagy Domonkos, akik átadták az első osztályosok szüleinek a 10 000 forintos ösztöndíjat. Mindketten dicsérőleg szóltak a gyerekek által bemutatott programról.