2024. március 29., péntek

Megtartották az első lutheránus bált

Felújítják a verbászi evangélikus templomot
Jó hangulatban telt az este

Jó hangulatban telt az este

Több mint 270 vendég részvételével pénteken Verbászon megrendezésre került az első lutheránus bál, amelyre Szabadkáról, Zomborból, Kúláról, Bajsáról, Bácsfeketehegyről, Verbászról, valamint Magyarországról és Romániából (Temesvár és Kiskapus) is érkeztek vendégek. A reformáció 500. emlékévének megnyitója alkalmából megrendezett ünnepséget az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában-Vajdaságban szervezte meg. A hagyományteremtő céllal megrendezett ünnepséget, amelyen több fiatal, mint idős személy vett részt, Dolinszky Gábor, az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában-Vajdaságban püspökhelyettese nyitotta meg, majd hozzátette, hogy a reformáció 500. évfordulója kapcsán egész évben különböző konferenciákat, előadásokat, kiállításokat, közösségi találkozókat szerveznek Vajdaság-szerte, és bejelentette, hogy a magyar kormány támogatásának köszönhetően az idén megkezdődik a verbászi evangélikus templom felújítása.

– Az evangélikus egyház már hónapokon keresztül azon morfondírozott, hogy miként tudnánk itt Szerbiában-Vajdaságban úgy megünnepelni a reformációt, hogy benne legyen az a tartalom, amelyet a református és az evangélikus egyház – kevesen vagyunk, mégis egy ötszáz éves jubileumról van szó – magáénak vall. Egyházunk mindig minden ünnepi alkalmat istentisztelet keretében ünnepel, az idén a reformáció emlékéve elrugaszkodást jelent ettől, és ezért határoztuk el, hogy hagyományteremtő szándékkal bált szervezünk. A gyülekezeteink tagságának jó része itt van, ezért nagyon fontos dolog számunkra, hogy ne csak istentisztelettel, igehirdetéssel, előadásokkal foglalkozzunk, hanem barátkozzunk is egymással. Ugyanakkor a zombori evangélikus templomunk felújításával párhuzamosan belevágunk az egyik legnagyobb projektumunkba, ami nem más, mint Vajdaság egyik legnagyobb evangélikus templomának renoválása Verbászon. Szeretnénk, ha a felújítási munkálatoknak mihamarabb vége lenne, hogy a templomban mielőbb istentiszteletet tudjunk tartani – mondta Dolinszky.

A püspökhelyettes szavai szerint az államosítás következtében elkobzott, majd tönkrement templom felújítása nemcsak számukra fontos, ugyanis a projektum mellé kiállt a helyi közösség is – támogatásuk jeléül részt is vettek a bálon –, hiszen a 200 évvel ezelőtt épült templom egyben a város jelképe is.

Dolinszky Márta esperes elmondta, hogy a templomfelújítást a magyar kormányon kívül magánszemélyek is támogatják, majd reményének adott hangot, hogy a Luther-emlékév végére befejeződnek a munkálatok. Sveng Imre, a verbászi evangélikus egyház felügyelője örömét fejezte ki a felújítással kapcsolatban.

– Álmunk a templom felújítása, hiszen jelenleg egy gyülekezeti teremben tartjuk ötven-egynéhány hívőnek az istentiszteleteket. Biztos vagyok abban, hogy a felújított templomban megtartásra kerülő istentiszteletre sokkal több hívő jár majd el – mondta a felügyelő.

Az est folyamán köszönőlevelet nyújtottak át a bál és a verbászi templomfelújítás támogatóinak és a városvezetésnek. A jó hangulatban és táncmulatsággal eltelt bál fénypontjaként Luther-rózsa díszítésű tortákkal lepték meg a vendégeket, valamint nagy értékű tombolákat sorsoltak ki.