2024. április 25., csütörtök
VÍZILABDA

Összeállt a gárda

Októberben kisebb meglepetésként hatott Benedek Tibor azon bejelentése, hogy lemond a magyar férfi vízilabda szövetségi kapitányi posztról. Elhatározásáról tudtak néhányan, többek között egykori olimpiai bajnoki csapattársa, Vári Attila is, akit a Magyar Vízilabda-szövetség múlt hónap végén megtartott tisztújító közgyűlésén a szövetség alelnökévé választottak. Attila egyben a magyar liga elnöke is, így ezen funkciói mentén kérdeztük őt a magyar vízilabda történéseiről, a leendő szövetségi kapitány kilétéről, a szupererős magyar bajnokságról.

Először is gratulálok az alelnöki kinevezésedhez. A magyar vízilabdáról beszélve, nagyon úgy néz ki, a tűréshatár két olimpia, s ha azokon nem születik valami jó eredmény, akkor megkondulnak a vészharangok. Ezt történt a közelmúltban is, amikor Benedek Tibor lemondott, a szövetség pedig tisztújításon esett át.

– Igen, megtörtént a tisztújító közgyűlés, amelynek igen fontos mondanivalója az volt, hogy nagyon egységes a vízilabda-társadalom, hiszen jó negyedóra alatt megszavaztunk minden jelöltet, megválasztottuk Kemény Dénest elnöknek, demonstrálva ezzel, mennyire egységes a sportág. Ennek nagyon örülök. Sajnálom, hogy Tibor nem folytatja tovább, hiszen nagyon felkészült szakemberről és stábról volt szó, amely véleményem szerint eredményes volt, de természetesen tiszteletben tartjuk Tibi döntését. Most az a dolgunk, hogy a következő elnökségi ülésen döntsünk az új kapitány kilétéről.

Időközben több szakember neve is felmerült, akik közül Gyöngyösi Andrást és Vincze Balázst érdekelné a poszt, Gerendás György viszont nem fog pályázni. Hogy lehet úgy szövetségi kapitány választani, hogy az még eredményesebb legyen?

– Érdekes kérdés. Én még Varga Zsolt nevét is belevenném, de pontosan nem tudunk semmit, hiszen erről még nem egyeztettünk. Nagyon jó és felkészült edzői állománya van a vízilabdának, és úgy gondolom, hogy rengeteg olyan tehetséges szakmabeli van, aki méltó lenne erre a posztra, így nehéz lesz a kiválasztása.

Örömmel lehet konstatálni, hogy a magyar OB I. a világ legerősebb ligájává nőtte ki magát, hiszen például a szerbek is az eddigi olasz csapatok helyett a magyar csapatokat választják. Ennek tudatában könnyebb vagy nehezebb az utánpótlás-nevelés? Kiszorítják-e a csapatokból a légiósok a fiatal játékosokat?

– Igen, ez egy fura állapot, de azt el lehet mondani, hogy amióta a kormányzati törekvések nagyon széles körben segítik a sportot, biztos alapot teremtenek nekünk, sportvezetőknek, valamint a kluboknak, szakágaknak és szövetségeknek, amivel nagyon népszerű lehet egy-egy bajnokság. Ez a vízilabdában is így van, hiszen a szerbektől, a horvátoktól és az olaszoktól kezdve rengeteg olyan válogatott játékos jön hozzánk, akik szeretnének tőlünk tanulni, jó bajnokságban játszani, hiszen ideálisak a feltételek. Én inkább megfordítanám: ez azért jó, mert a gyerekek testközelből, a mindennapokban látják ezeket a sztárokat, együtt edzenek velük, a mérkőzéseket nagyon sok kis titán nézi, aki szeretne abban a csapatban játszani. Szerintem ez egészséges önbizalommal tölti el a gyerekeket, és remélem, ezáltal is inspiráljuk őket arra, hogy még jobban eddzenek és teljesítsenek.

Nagyon sokan azt rótták fel Kemény Dénesnek, hogy a három olimpiai arany érdekében elhanyagolta a fiatalítást. Benedek saját maga is bevallotta, hogy az ő idejében még „öregítés” is volt, mert visszahívta Szívós Mártont. Ez a famózus fiatalítás ekkora gondot okoz most a magyar vízilabdának?

– Szerintem nem. Viszont az a nehézség egy-egy ilyen korosztályváltásban, hogy versenyeztetni kell őket, s olyan szituációba hozni, amelyből tanulhatnak. Egyik pillanatról a másikra nem működnek azok a tanulási folyamatok, amelyeket az edzők átadtak a csapatnak. Igenis ezeket a játékosokat folyamatosan versenyeztetni kell, s most egy jó példa, hogy az a gárda, amely összeállt az olimpiára, nagy esélyese a hazai rendezésű világbajnokságnak. Szerintem ezzel megtettük azokat a lépéseket, amelyeket a környezetünkben lévő országok majd most fognak elvégezni az olimpia után.

A közelmúltban ismét vízbe szállt a nagy gárda, Birost búcsúztattátok el, közben biztosan beszéltél Benedekkel. Mi volt az ő legnagyobb szívfájdalma? Hiszen mindent összevetve csak volt neki egy világbajnoki titulusa.

– Így van. Ezt én is elmondtam Tibinek. Ő szerintem maximalista ember, aki nem bírta elviselni, hogy nem a dobogó legfelső fokára áll. Megint hangoztatom, rettentően sajnálom a döntését, hiszen fantasztikus szakembernek tartom, és nagyon jó csapattal dolgozhatott. Szerintem nem az ő munkája miatt nem sikerült mindig a még jobb helyezés, hanem a játékosok egyéni döntései miatt, mert a gárda tudása alapján akár többször is a magyar Himnusz csendülhetett volna fel.

Dejan Savić szerb szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, hogy látja a 2020-as szerb olimpiai csapat gerincét, de a 2024-esét már nem. Érdekes nyilatkozat ez, hiszen utánpótlásban idén is a szerbek nyerték meg az Eb-t. Magyarországon megfogalmazódott-e már az, hogy mondjuk rá Szerbiát és Montenegrót hogyan győzzétek le? Miben kell előrelépni?

– Leszögezhető, hogy az utóbbi években szerb hegemónia volt a vízilabdában, és igenis pár lépéssel előrébb jártak a szerbek. Viszont az olimpián Savić legényeinek jót tett, hogy az elején volt egy kis kilengésük, amivel rendezték soraikat. A többiek meglepték a szerbeket, hogy egy olimpiára más játékfelfogással, új taktikával érkeztek, és én ebben látom a lehetőséget: van itt olyan tudás és játékosállomány, amely bármikor bármely csapatot meg tud verni. Ezeket az erényeket kell előhozni a legerősebbek ellen, hiszen a tudás és a felkészültség megvan, de az adott pillanatban kell bebizonyítani mindezt. Ez a legnehezebb része az edzői munkának.

Te alelnökként milyen munkát vállaltál el az elnökségben?

– Az én igazi pozícióm az, hogy a liga gondjait az elnökség elé vigyem, s ott kikérjem a véleményét az testületnek.

Afelől nincs kétségem, hogy nagyszerű világbajnokságot szervez Magyarország. Belemennél abba, hogy egy magyar–szerb döntő legyen?

– Én nagyon örülnék neki. Egyrészt azért, mert akkor mindenképpen döntőt játszanánk, és a látványos mérkőzés meghozhatná a győzelmet, mert a szurkolók segítsége mindig átlendítheti a csapatot a holtponton.

Az elmúlt jó pár évtizedes időszakban csak egy bizonyos elit klub tagja juthatott az aranyakhoz. Mennyire veszélyezteti mindez a vízilabdát mint olimpiai sportágat?

– Szerintem nem. Látványos, a nézettsége magáért beszél. Minden bizonnyal sokat számítana, ha egy-egy olyan „nyugati” csapat is felzárkózna a legjobbak közé, amely országban a sajtó még népszerűbbé tehetné a sportágat.