2024. március 29., péntek
EGY HÉT MÚLVA UDVARNOKON

A Jó Pajtás hatodik szavalóversenye

A vajdasági magyar költészet lesz idén is a témája a Jó Pajtás hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Szűcs Imre Gyermekversmondó Versenyének. Az általános iskolai tanulók és pedagógusaik a jövő szombaton, november 12-én 10 órai kezdettel adnak egymásnak találkozót a bánáti településen. Teljesítményüket a Barta Júlia, Kovács Jolánka és Krekity Olga összetételű zsűri értékeli. A legsikeresebbek könyvjutalomban részesülnek, az ajándékkönyveket az újvidéki Atlantis és Forum Könyvkiadó, a Magyar Szó, valamint a VMDK szegedi tagozata biztosítja.

Gyermeklapunk több évtizedes hagyományra visszatekintő nyelvápoló versenyének megszűntével 2011-ben indult útjára a szavalóverseny, melyet Pál Károly kezdeményezésére hívtak életre az udvarnoki Szűcs Imre Magyar Oktatást és Művelődést Fejlesztő Egyesület, a Magyar Szó, a Forum Könyvkiadó Intézet, valamint a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete, és természetesen a Jó Pajtás szerkesztősége, a támogatók között pedig ott szerepel/szerepelt Begaszentgyörgy és Kishegyes önkormányzata is.

Szűcs Imre, gyermekköltészetünk egyik népszerű alakja Udvarnokon született, nem véletlenül vette fel tehát a helybeli magyar művelődési egyesület és a nyelvművelő vetélkedő utódja is a nevét. A Jó Pajtás ily módon igyekszik megemlékezni a 25 éve, 1991-ben elhunyt munkatársáról, a lap egykori irodalmi szerkesztőjéről.

A versmondóverseny beindítása után két évvel, 2013-ban jelent meg az Ezüsttulipán (Válogatás a vajdasági magyar gyermekirodalomból vers- és prózamondóknak/ Összeállította: Bordás Győző/ Illusztrálta és a borítótervet készítette: Szalma Viktória – Újvidék, Forum–Magyar Szó–Jó Pajtás, 2013) című gyermekvers-antológia, mely bő választékot, sok-sok izgalmas kihívást tartogat a mai napig a versmondóknak. A kötet mintegy ötven költő több mint kétszáz versét tartalmazza, és a vajdasági magyar költészet egyfajta keresztmetszetét adja, és sok tanító, tanár kézikönyvévé vált.

A kötet szükségességét látva gyermeklapunk szerkesztősége a Forum Kiadóval és a Magyar Szó napilappal karöltve most egy új kötet megjelentetését tervezi, mely a vajdasági magyar novellairodalomból adna válogatást. Ez a kötet valójában az első lépés lenne ahhoz, hogy udvarnoki rendezvényünket kikerekítsük a vers- mellett a prózamondásra. Erre igény mutatkozott korábban is, és csöppet sem ártana a rendezvény vajdasági magyar irodalmat éltető jellegének, sőt – reményeink szerint – még inkább szolgálná.