2024. április 16., kedd

Csillagászati összegeket fizetnek majd a szabálytalankodók

Drákói szigorú a közlekedésügyi törvény készülő tervezete

Akár 120 ezer dinárt is fizethetnek a szabálysértő járművezetők, ha január 1-jén hatályba lép az új közlekedésügyi törvény. A készülő jogszabály sokkal komolyabban szándékozik büntetni az olyan kihágásokat is mint az ittas vezetés vagy a kiskorúak szállítása az anyósülésen.

A Novosti idevágó cikke arról számol be, hogy azért van szükség ilyen szigorításra, mert az utóbbi néhány évben tartott közlekedésbiztonsági képzések és edukációs előadások nem hozták meg a kívánt eredményt.

A már említett 120 ezer dinárral azokat a sofőröket büntetik majd, akik megengedik, hogy egy 12 évnél fiatalabb gyermek az anyósülésen utazzon. Ugyanennyi bírságot fizetnek azok is, akik engedély nélkül vezetnek autót, vagy a kocsit műszaki okok miatt kizárták a forgalomból, és azok is, akik a megengedett alkoholmennyiség (vérükben 1,20-2 ezrelék alkohollal) elfogyasztása után is kormánykerék mögé ülnek. Ekkora összeggel bírságolják azokat az utasokat is, akik a próbajogosítvánnyal rendelkező vezetőre ügyelnek, valamint a vezetőoktatókat és a tanuló vezetőket is, ha kiderül, hogy alkoholt fogyasztottak, és azokat is, akikről kiderül, hogy pszichoaktív drogok hatása alatt vezettek.

Azok is 120 ezres bírsággal számolhatnak, akik lakott településen 70 kilométer/órával gyorsabban vezetnek az engedélyezett sebességnél, csakúgy azok is, akik nyílt úton 80 kilométerrel lépik át a megengedett felső határt. Azonos bírsággal számolhatnak azok is, akik a lassított forgalmi zónában 50-es óránkénti sebességgel szárnyalják túl a korlátozást, vagy az iskolák közelében érvényes 30-as határt 60 kilométerrel lépik túl. Ennyit fizetnek majd azok is, akik nem állnak meg a gyalogátkelő előtt, ha egy gyalogos már rálépett, vagy magán a zebrán állt meg. Ugyanekkora összeggel büntetik azokat is, akik áthajtanak a vasúti síneken, miután az adott helyen lévő jelzőlámpa már jelezni kezdte, hogy vonat közeledik.

A szóban forgó 120 ezer dináros számla mellett a rendőrök további 14 büntetőpontot is kiosztanak majd a szabálysértőknek.

A törvénytervezet azonban sokkal kisebb összegekkel szankcionálja azokat a kihágásokat, amelyeket eddig vastagon megfizettetett. Eddig az autóút megállósávjában történő vezetésért 120 ezer dinárt kellett fizetni, ezután pedig csak hatezer lesz.