2024. április 18., csütörtök

A sikeres vállalkozás titkai

Magyar Vilma és Ljasuk Dimitry vall vállalkozásának sikeréről

Sikeres magyarországi vállalkozók mutatták be vállalkozásaikat az elmúlt héten Zentán a 2016 – A külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program keretében megtartott Példakép Roadshow elnevezésű rendezvényen, ahol Magyar Vilma, az Underguide Kft. ügyvezetője és társalapítója Gondold másképp! A vállalkozói szemlélet fontossága a (gazdasági) életben; Ljasuk Dimitry, a Global Plaza Kft. tulajdonosa és ügyvezetője pedig Facebook = Létezem?; címmel tartott előadást az egybegyűlteknek, amelyet követően arról kérdeztük őket, milyen ötlettől vezérelve alapították meg vállalkozásukat, illetve milyen nehézségek árán tudták azt sikerre vinni.

– Az Underguide Kft. azon ötlettől vezérelve jött létre, hogy a külföldről vagy Magyarországról érkező vendégeknek személyes, lokális élményeken keresztül mutassuk be Budapestet és Magyarországot. Mindez azt jelenti, hogy ha valaki nemcsak azokra a külsőségekre kíváncsi, amelyeket a turisták általában meg szoktak látogatni, hanem annál sokkal mélyebben is meg szeretné ismerni a várost, akkor az érdeklődési körének megfelelően igyekszünk őt elkalauzolni a helyi mindennapokba, olyan dolgokat is bemutatva neki, amelyeket nélkülünk helyismeret hiányában nem tudna megismerni. Így ha valaki például a kortárs kultúra iránt érdeklődik, akkor elmegyünk egy kortárs művészhez, akinek a tevékenységével és a mindennapjaival is megismerkedhet, de mindez kiterjedhet a gasztronómiára vagy számos egyéb dologra is – magyarázta Magyar Vilma, az Underguide Kft. ügyvezetője, aki elmondta, a kezdetekkor, ahogyan mindenkinek, neki és üzlettársának is számos nehézséggel kellett szembenéznie.

Magyar Vilma (Fotó: Gergely Árpád)

Magyar Vilma (Fotó: Gergely Árpád)

– A kezdeti időszakban az volt a legnagyobb nehézség, hogy ki kellett derítenünk, egyáltalán életképes-e az a gondolat, amelyet megálmodtunk, fognak-e velünk annyian utazni, hogy érdemes legyen fenntartani és továbbvinni ezt a vállalkozást. Hoznunk kellett olyan döntéseket, amelyek révén meg kellett határoznunk, hogy továbbra is azon az úton menjünk-e, amelyen elindultunk, vagyis maga a misszió legyen-e fontos számunkra, vagy inkább arra törekedjünk, hogy olyan szolgáltatásokat kínáljunk, amelyekre valóban van igény. A későbbiekben is nagyon sok buktató volt, hiszen Magyarországon is éreztette például hatását a gazdasági válság, aminek következtében az emberek jóval kevesebbet költöttek utazásra, mint korábban. Nem sokkal később leállt a Malév, aminek következtében másmilyen turisták és más módon érkeztek Budapestre, de a sort még sokáig folytathatnám. Mindezekre a dolgokra azonban körülményekként kell tekinteni. Hiszen ha például kevesebben érkeznek repülővel, akkor el kell kezdeni a vonattal érkezőkre fókuszálni. De ez csak egy banális példa. A lényeg az, hogy meg kell lennie annak a szemléletnek, hogy mindig tovább kell mennünk, és előre kell vinnünk a dolgokat, hiszen ezáltal érhető el az, hogy a nehézségek csupán megoldandó problémát jelentsenek számunkra, ne áthághatatlan akadályt – fogalmazott Magyar Vilma, aki a vállalkozói attitűd fontosságára is felhívta a figyelmet.

– Azt hiszem, hogy a vállalkozói lét egyik kulcseleme a hit abban, hogy amit csinálok, az jó, hiszen ha ezt elhiszem, akkor szeretném tovább is csinálni. Nagyon fontos az önazonosság, hiszen ennek olyan dolognak kell lennie, amit élvez, és ezért minden reggel tovább szeretne csinálni az ember, még akkor is, ha olykor vannak benne kudarcok is. Kiemelném továbbá a kitartást és a célorientáltságot is, hiszen úgy, hogy ma ezt szeretném, holnap azt; vagy úgy, hogy nem is tudom, ha ez nem jött össze, akkor próbáljunk valami mást; sokkal nehezebben jutunk el a sikerhez, mint úgy, ha tudjuk, mit akarunk – magyarázta Magyar Vilma, aki örömének adott hangot annak kapcsán, hogy manapság egyre divatosabbá válik az önmegvalósítás fontosságának hangsúlyozása, mégpedig a szó pozitív értelmében.

– Azt látom, hogy egyre követendőbb önmegvalósítónak lenni, ami alatt nem feltétlenül arra gondolok, hogy a gazdasági életben vállalkozónak lenni, hanem arra, hogy az ember merjen kiállni önmagáért és a saját gondolataiért. Egy olyan világban élünk, ahol valaki egy feltöltött videóval világhírű lehet. Ezek a dolgok tíz évvel ezelőtt nem léteztek. Éppen ezért ki kell használni az adódó lehetőségeket. A jó példák azt mutatják, hogy meg lehet csinálni, és bízom abban, hogy a pozitív példákból sokan erőt tudnak meríteni, hiszen előttem is nagyon sok pozitív példa van. Nemcsak a sikeres vállalkozókra gondolok, hanem sok mindenki másra is, hiszen olyan embernek tartom magam, aki mások példájából is sok erőt merít és sok motivációt szerez, így például abból is sok energiát tudok meríteni, ha a Balaton-felvidéken találkozom egy sajtkészítővel, és látom azt, hogy milyen kitartással dolgozik a mindennapok során – hangsúlyozta Magyar Vilma, hozzátéve, nagyon jó lenne, ha nyitottabbakká válnánk más sikereire is, és ha az irigykedés helyett motiváló erővel bíró tényezőként tekintenénk azokra, hiszen – szerinte – nagymértékben hozzásegíthetnének bennünket ahhoz, hogy elhiggyük magunkról, a saját területünkön mi is elérhetünk valamit.

Ljasuk Dimitry, a Global Plaza Kft. tulajdonosa tizenkét évvel ezelőtt alapította meg a vállalkozását. A kezdetekkor egy olyan weboldalt működtetett, amely az áruházláncok akcióit hasonlította össze.

– Az akciós újságokból kiválogattuk a termékeket, és összehasonlíthatóvá tettük, így nem pdf-eket meg újságokat kellett lapozgatniuk a vásárlóknak, hanem nagyon gyorsan és egyszerűen össze tudták hasonlítani a termékek árait, és ezáltal pontos információkra tehettek szert azzal kapcsolatban, mit hol érdemes megvásárolniuk. Miután egyre több áruházlánc kezdett hirdetni nálunk, mindegyiktől megkérdeztük, hogy mit tehetünk még értük, és így jutottunk el oda, hogy egyre több és több olyan szolgáltatást tudtunk kínálni számukra, amelyek az online szolgáltatásokhoz kapcsolódnak: reklámkampányokat és közösségimédia-kampányokat csináltunk, weboldalakat készítettünk, stb., és a tizenkét év alatt egy olyan kreatív ügynökséget sikerült létrehoznunk, amely tizenkét-tizenhárom embert foglalkoztat. Mindez lehetővé tette számomra azt is, hogy ma már három másik cégem is legyen, amelyek közül az egyiknek a székhelye az USA-ban van – mesélte Ljasuk Dimitry, aki a kezdeti nehézségek kapcsán kiemelte, amikor megalapította a cégét, akkor az összes megspórolt pénzét beletette, nem akart hitelt felvenni, mert úgy gondolta, képes a saját erejéből létrehozni a vállalkozását.

– Mindössze hat hónapra volt elegendő pénzem. Tudtam, hogy ha hat hónap alatt nem csinálok egy kisebbfajta csodát, akkor bukom a spórolt pénzemet, és mehetek valahova alkalmazottként dolgozni. Hittem magamban, és mivel az ember, ha saját cége van, akkor azért foggal-körömmel harcol, olyan mosollyal és elszántsággal mentem a legnagyobb cégekhez is tárgyalni, hogy hittek nekem, és bíztak bennem, aminek köszönhetően nemcsak nem kellett hat hónapot várnom, hanem már három hónap után nullszaldós lett a vállalkozásom, ami további hitet és elszántságot adott nekem. Azóta is azt gondolom, hogy ha az ember igazán hisz valamiben, és azért mindent meg is tesz, akkor képessé válik arra, hogy létrehozzon egy vállalkozást, amely folyamatosan fejlődik, és lehetővé teszi számára, hogy úgy éljen, ahogy azt gyermekkorában elképzelte – hangsúlyozta Ljasuk Dimitry, aki az ötlet milyenségének és a megvalósítás mikéntjének fontosságát is kiemelte.

– Az első és legfontosabb maga az ötlet, hiszen valami olyan dolgot kell kitalálnunk, amit vagy még senki nem mert megvalósítani, vagy ami egy kicsivel jobb annál, mint ahogyan azt mások csinálják. Mindenképpen hinni kell önmagunkban, úgy kell lefeküdnünk, hogy: Igen, sikerülni fog! Úgy kell felkelnünk, hogy: Igen, sikerülni fog! Ha kudarc ér bennünket, akkor azon túl kell lépni, és építkezni, tanulni kell belőle. Nagyon fontos továbbá, hogy egy vállalkozónak meglegyen az a vállalkozói attitűdje, hogy képes legyen álmodni, és azt meg is tudja valósítani, ugyanis nagyon sok ember csak álmodozik, de nem tesz érte semmit, nem valósítja meg azt, amit megálmodott, és utána csak sajnálkozik miatt. Akkor, amikor az ember úgy érzi, hogy megteheti azt a lépést, amely a céljai megvalósításához vezető útra terelheti, akkor meg kell azt tennie. Ha elmegyek a tengerre, mindig kiválasztok egy sziklát, ahonnan bele tudok ugrani a vízbe. Amikor valaki vállalkozik, az olyan, mint amikor az ember felmászik egy sziklára, lenéz a mélybe, és óriási félelmet érez, mert nem tudja mi vár rá, fél a bizonytalantól. Amikor leugrik, rájön arra, hogy milyen könnyű volt és milyen fantasztikus érzés. De ha nem ugrik le, hanem visszalép, akkor már nem fog visszamenni, mert félni fog tőle, és ezért soha többé nem akar majd leugrani, ugyanakkor mindig csodálattal és irigykedve fogja nézni azokat, akik ezt meg merik tenni – fogalmazott Ljasuk Dimitry, aki mindenkit arra biztatott, hogy amennyiben úgy dönt, hogy belevág, ne ijedjen meg a kezdeti nehézségektől, hanem haladjon előre az általa megálmodott úton, és gondoljon arra, hogy sikerülni fog, mert akkor – szerinte – valóban siker fogja koronázni a törekvéseit.

Nyitókép: Magyar Vilma (Fotó: Gergely Árpád)