2024. április 19., péntek

Nyolcmilliárd a nyugdíjasoknak

A bér- és nyugdíjemeléstől a fogyasztás növekedését várják

Miután a Nemzetközi Valutaalap beleegyezett abba, hogy a nyugdíjasok egyszeri támogatásban részesüljenek, a kormány nyolcmilliárd dinárt különít el erre a célra az államháztartásból – erősítette meg Aleksandar Vulin munkaügyi és szociálpolitikai miniszter.

Vulin meg van róla győződve, hogy miután a nyugdíjasok megkapják az egyszeri segélyt, illetve hatályba lép a nyugdíj- és béremelésről szóló döntés, az országban érezhetően növekedni fog a fogyasztás. A miniszter szerint az ország pénzügyi stabilitásának és fenntartható fejlődésének szempontjából bátorító az a tény is, hogy az idén eddig 26.048 vállalatot jegyeztek be, és csupán 16.070-et töröltek a vállalat-nyilvántartásból. Tavaly ez az arány 24.775–23.196 volt. A miniszter a folytatásban a feketegazdaság-ellenes küzdelem fokozásáról nyilatkozott, azaz kilátásba helyezte, hogy az állam még szigorúbban jár el azokkal a munkaadókkal szemben, akik nem jelentik be alkalmazottaikat.