2024. április 16., kedd

A haza mindenekelőtt

Stúdióbeszélgetés az 56-os forradalomról

A hétvégén az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanéves évfordulójának kapcsán a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban megnyílt az 1956 – a szabadságért és függetlenségért című kiállítás, majd 1956 emlékezetéről a Vajdaságban elnevezéssel stúdióbeszélgetést tartottak, melynek vendége volt Wittner Mária szabadságharcos és az 1956-os Emlékbizottság védnöke is.

A kiállítás megnyitóján dr. Babity János, Magyarország szabadkai főkonzulja úgy fogalmazott, a 21. században beszélhetünk értékválságról, útkeresésről, és hogy milyen példákat lehet az ifjúság elé állítani, de ha hazaszeretetről, önfeláldozásról és meg nem alkuvásról szeretnénk példát bemutatni, akkor elég, ha egy évszámot mondunk: 1956.

– Az akkori forradalmárok megmutatták nekünk azt, ami a 21. században ugyanannyira érvényes, mint hatvan évvel ezelőtt volt, s talán egyik vezérfonala mai ünnepségünknek, de a zentai emléktábla-avatásnak, s a pénteken Kishegyesen sorra kerülő emléktábla-avatásnak is, mégpedig hogy a haza mindenekelőtt.

Wittner Mária beszédében, majd a stúdióbeszélgetés során visszaemlékezett a hatvan évvel ezelőtti eseményekre. Hangsúlyozta, emlékezni kell azokra, akik hazaszeretetükért, a szabad élet utáni vágyuk miatt haltak meg, mint mondta, a hóhéraik szellemi örökösei napjainkban sem adják fel a harcot, és tovább küzdenek a politikai hatalom visszaszerzéséért és a lelkek feletti hegemóniáért. Mint Mihályi Katalin egyik kérdésére válaszolva kiemelte: hisz a mai fiatalokban, akik, ha olyan szituáció adódik, tudni fogják, mit kell tenniük, ugyanúgy kiállnak majd a szabadságért.

Az Európa Kollégium lakóinak előadása (Fotó: Ótos András)

Az Európa Kollégium lakóinak előadása (Fotó: Ótos András)

A stúdióbeszélgetésben – amelynek moderátora Hajnal Jenő, az MNT elnöke volt – Domonkos László író 1956-ot az irodalmi élet szemszögéből mutatta be. Mint elmondta, főleg esszék és publicisztikák születtek a forradalomról, és mindössze két, a forradalmat igazán megjelenítő szépirodalmi mű született az elmúlt hat évtizedben, mégpedig Karátson Gábor Ötvenhatos regény című kötete, valamint Benedikty Tamás Szuvenír című regénye.

Bata János, az Aracs folyóirat főszerkesztője az Aracs alkalmi, tematikus számát mutatta be röviden, majd Mészáros Zoltán levéltáros számolt be arról a mindössze hat dokumentumról, amelyek a szabadkai Történelmi Levéltárban találhatók a forradalomról. Végül Kudlik Zoltán röviden szólt az elhunyt édesapja, Kudlik Gábor által megálmodott Délvidéki 56-os műhely megalakításáról, mely elindította az 56-os megemlékezéseket Vajdaságban, és ismertette a Nagy Imre Társaság szabadkai szervezetének céljait, illetve az elmúlt években végzett munkájukat és rendezvényeiket.

A programot az Európa Kollégium lakóinak „Földtömte szájuk némán kiált időtlen esküt…” című előadása zárta, amelynek rendezője és forgatókönyvírója Patyerek Réka volt.