2024. április 19., péntek

„A gyerek is bűnös”

Aleksandar Vulin szerint a szüleiket illegálisan működtetett idősek otthonába küldő személyeket is felelősségre kellene vonni büntetőjogilag

Az illegálisan működtetett idősek otthonai az esetek többségében nem felelnek meg a törvényes biztonsági és egyéb előírásoknak, ezért az ott elszállásolt idősek komoly veszélynek vannak kitéve, fejtette ki Aleksandar Vulin munkaügyi és szociálpolitikai miniszter. Mint hozzátette, szerinte az illegálisan működtetett idősek otthonainak tulajdonosai mellett büntetőjogilag azokat is indokolt lenne felelősségre vonni, akik ilyen otthonokba küldik idős szüleiket, hozzátartozóikat.


– A pancsovai tragédiához hasonló többé nem történhet meg. A törvénytelenül működtetett pancsovai létesítmény tulajdonosnőjét kétszer lelepleztük, kétszer megtiltottuk írásos formában, hogy működtesse az otthont, kétszer emeltek ellene emiatt vádat a bíróságon. Ennek ellenére továbbra is működtette az otthont és megtörtént a tragédia, amely három ember életét követelte. Az otthonban embertelen körülmények között éltek az idősek. Bárki megérdeklődheti, hogy egy-egy idősek otthonát törvényesen működtetik-e, vagy sem, rendelkeznek-e a megfelelő engedélyekkel. Ha az adott otthont nem tartják nyilván a honlapon, akkor nem törvényes és egyben életveszélyes. Komolyan vesszük ezt a témát. Korábban a felügyelőség kilenc év alatt 45 illegálisan működtetett idősek otthonát záratta be, amióta én állok az illetékes minisztérium élén, azóta 56 ilyen létesítményre került lakat – magyarázta Vulin.

A törvényesen működtetett idősek otthonainak a listáját a minisztérium honlapján találhatják meg az érdeklődők.