2024. április 20., szombat
TENISZ

Ismét Györe–Darcis!

Három nappal azután, hogy Budapesten kikapott tőle, Györe László az eckentali challenger sorsolásán újra a belga veterán Steve Darcis-t kapta ellenfélnek. A zentai játékosnak tehát alkalma adódott, hogy esetleg visszavágjon a belgának, míg további két szerbiai több szerencsével járt. Janko Tipsarević az 1. fordulóban a német Tobias Kamkével, Marko Tepavac pedig selejtezőssel találkozik.

Ma kezdődik Párizsban az idény utolsó ATP-tornája, az 1000-es sorozatba tartozó terembajnokság, amelyen Novak Đoković védi a címet. Érdekesség, hogy Đoković a megbeszéltek szerint edzői, Vajda és Becker nélkül érkezett a francia fővárosba, csapata élén ezúttal a Doctornak becézett spanyol Pepe Imaz lesz, aki Marbellában teniszakadémiát üzemeltet, elsősorban azonban pszichoterapeutaként ismert. Đokovićtyal 2014-ben már foglalkozott, további híres „páciensei” pedig Rafael Nadal és az énekes Julio Iglesias. A világelső erőnyerő a rajton, a 2. fordulóban pedig a spanyol Nicolás Almagro és a luxemburgi Gilles Müller meccsének győztesével játszik. A nyolcaddöntőben Grigor Dimitrov, a negyeddöntőben Marin Čilić vagy David Goffin, az elődöntőben pedig Stan Wawrinka következhet. Viktor Troicki, aki a bécsi negyeddöntőben meccslabdáról veszített David Ferrer ellen, a francia Adrian Mannarinóval kezd. A selejtezőben indult Dušan Lajović, táblára jutott, és az 1. fordulóban Ivo Karlovićtyal játszik. Bécsben Andy Murray győzött, ami 42. tornaelsősége, Bázelban a horvát Čilić volt a legsikeresebb, és 16. serlegét nyerte.

A női mestertornán Angelique Kerber első évzáródöntőjében szerepelt, a szlovák Dominika Cibulková pedig első mestertornáján döntős lett. Megismétlődött a tavalyi forgatókönyv, amikor Agnieszka Radwańska egy győzelemmel jutott túl a csoporton, és bajnok lett, most Cibulková tette ugyanezt, ami pályafutása 8. WTA-serlegét jelenti, és amivel a ranglista 5. helyén zárja az évet.

A kisebb tornákon a hétvégén egy szerbiai és két magyar vívott döntőt, és mindhárom serleget nyert. A kínai Liucsouban Nina Stojanović kiváló játékkal nyert, amiért 80 pontot kapott, így feljutott a ranglista 142. helyére, ami pályafutása legjobbja, és ami révén Szerbia harmadik teniszezőnőjévé lépett elő. Santa Margheritában Lukács Vanda harmadik, Antalyában Bukta Ágnes, aki a nyáron Palicson győzött, pályafutása 6. ITF-tornáját nyerte, és mindketten jelentősen előremozdulnak az 500. hely tájáról.

SZINGAPÚR. – A női mestertorna 3. fordulójában: A. Radwańska–Ka. Plíšková 7:5, 6:3, elődöntő: Cibulková–Kuznyecova 1:6, 7:6, 6:4, Kerber–A. Radwańska 6:2, 6:1, döntő: Cibulková–Kerber 6:3, 6:4.

PÁRIZS. – A férfitorna selejtezőjének 1. fordulójában: Lajović–Millot 4:6, 6:4, 7:5, 2. forduló: Lajović–Zsaziri 6:3, 6:4.

BÉCS. – A férfitorna negyeddöntőjében: Ferrer–Troicki 6:3, 3:6, 7:5, Tsonga–Ramos 6:2, 7:6, Murray–Isner 6:1, 6:3, Karlović–Hacsanov 6:7, 7:6, 6:3, elődöntő: Murray–Ferrer – küzdelem nélkül, Tsonga–Karlović 5:7, 7:5, 7:6, döntő: Murray–Tsonga 6:3, 7:6.

BÁZEL. – A férfitorna negyeddöntőjében: Čilić–Granollers 6:3, 6:3, Müller–Delbonis 6:7, 6:4, 7:6, M. Zverev–Wawrinka 6:2, 5:7, 6:1, Nisikori–Del Potro 7:5, 6:4, elődöntő: Čilić–M. Zverev 4:6, 7:5, 6:3, Nisikori–Müller 4:6, 7:6, 6:3, döntő: Čilić–Nisikori 6:1, 7:6.

BUDAPEST. – A challenger negyeddöntőjében: Copil–Fucsovics 7:5, 6:3.

LIUCSOU. – A női ITF-torna elődöntőjében: Stojanović–Vang 6:3, 6:4, döntő: Stojanović–Jang 6:3, 6:4.

SANTA MARGHERITA. – A női IFT-torna elődöntőjében: Lukács–Zmau 0:6, 6:0, 6:1, döntő: Lukács–Boeykens 6:1, 6:3.

ANTALYA. – A női ITF-torna elődöntőjében: Bukta–Morderger 6:7, 6:3, 6:1, döntő: Bukta–Ajzatulina 7:5, 6:1.