2024. március 28., csütörtök

Mellrák elleni küzdelem

Előadásokkal, vizsgálatokkal és tanácsadással várják a nőket

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek kapcsán a Vöröskereszt, a Közegészségügyi Intézet, a Szabadkai Egészségházak és a Szabadkai Gyógyszertárak szervezésében ma 17 és 19 óra között megelőző akciót tartanak a Vöröskeresztben. Az akció keretében testtömegindexet mérnek, az orvosi csapattól és a táplálkozási szakértőtől az egészséges táplálkozás kapcsán kaphatnak tanácsot az érdeklődők, a dohányosok pedig lemérhetik a szén-monoxid-koncentrációt a leheletükben és tanácsot kaphatnak, hogyan szokjanak le a dohányzásról. Emellett egy orvos mellvizsgálatot végez és elmagyarázza, hogyan kell otthon saját magunknak végigtapogatni az emlőket, egy gyógyszerész pedig a mellrákban szenvedő nőknek kiírt terápiát ellenőrzi. Ugyanitt 18 órai kezdettel Nada Kosić Bibić, a Közegészségügyi Intézet Egészségnépszerűsítő Központjának vezetője és Radmila Pavić doktornő tart előadást Megelőzéssel a mellrák ellen címmel.

Az akció célja, hogy ismételten felhívják a figyelmet a szűrés és az idejekorán felismert betegség fontosságára, hiszen a nők körében a legtöbb rákos megbetegedést a mellrák teszi ki, és nagyjából minden tizedik nőt érinti. Nada Kosić Bibić a tegnap megtartott sajtótájékoztatón elmondta, a világon több mint másfél millió nő szenved mellrákban, sajnos egyharmaduk bele is hal a betegségbe. Szerbiában is hasonló a helyzet a megbetegedéseket illetően, azonban Európában második helyen állunk az elhalálozások számát tekintve, mégpedig azért, mert túl későn diagnosztizálják a betegséget, pedig az esetek kilencven százalékában gyógyítható a mellrák, ha időben diagnosztizálják.

A mellrák nem csak az idősebb nőket érinti, ugyanis a betegségben szenvedők 20–30 százaléka 50 évnél fiatalabb személy, illetve 33 százaléka 50 és 64 év közötti nő. Szerbiában 2012 óta végeznek szisztematikus mellrákszűrést a nők körében. Eddig 355 ezer 50 és 69 év közötti nőt kapcsoltak be a programba, azonban mindössze a nők 15 százaléka vállalta a vizsgálatot. Szabadkán 2013 tavaszán kezdték meg a mellrákszűrést, és az idei év szeptember 30-áig 17 441 nőt hívtak be szűrésre, akiknek 38 százaléka jelezte, hogy részt vesz a vizsgálaton, a mammográfiát pedig 36 százalékuk végeztette el. Az esetek 1,9 százalékában állt fenn patológiás lelet gyanúja.

A mellrák kialakulásában szerepet játszó rizikófaktorok némelyikét ki lehet küszöbölni, ezekre hívta fel a figyelmet Radmila Pavić.

– Azok, akik harminc éves koruk után szülnek, nem szoptatnak, ionizált sugárzás éri őket, hormonterápiát kapnak, alkoholt fogyasztanak, dohányoznak vagy túlsúlyosak, nagyobb valószínűséggel betegszenek meg, így ezeket a faktorokat kellene kiszűrni. Természetesen a betegség akkor is kialakulhat, ha a felsorolt rizikófaktorok egyike sincs jelen, ezért rendkívül fontos a megelőzés és az idejekorán elvégzett szűrővizsgálat, amit a nők rendszeresen egyedül is meg tudnak tenni, ugyanis sokkal nagyobb eséllyel érhető el teljes gyógyulás, ha a mellrákot korai fázisában megállapítjuk – mutatott rá a doktornő.

A Szabadkai Gyógyszertárak képviselői a mellrák elleni küzdelem kapcsán a mai napon a Nőgyógyászati Rendelő melletti gyógyszertárban tartanak tanácsadást 10 és 13 óra között, ahol a mellrákkezelésére kiírt terápiákról és az orvosságok kombinációjáról tudhatnak meg többet az érdeklődők.