2024. március 29., péntek

Hamarosan indul a népkonyhai szolgáltatás Topolyán

Csaknem nyolcszáz adag ételt osztanak ki naponta

Topolyán a népkonyhai szolgáltatás nagy múltra tekint vissza. Először az egyház keretein belül osztottak ételt a rászorulóknak, amihez később csatlakoztak a helyi közösségek is, amelyek száma folyamatosan bővült.

Községünkben a szolgáltatást hosszú ideje a helybeli Vöröskereszt szervezi meg. Így lesz ez az idén is. A november másodikán kezdődő és 2017. áprilisában végződő idény alatt községünk 17 elosztóhelyén, amelyből kettő Topolyán található, és hét általános iskolájában osztanak élelmiszert heti négy alkalommal, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken – tudtuk meg Lestár Tibortól, a Vöröskereszt helyi szervezetének titkárától. – A felhasználók száma 650 fő, emellett 135 gyerek, azzal, hogy az előzőleg kiállított lista természetesen az első két hétben minden bizonnyal változni fog, hisz vannak, akik lemondanak róla, viszont már többen is jelezték, hogy nem szerepelnek a névsoron, amit a szociális központ adott ki, de igénylik az ételcsomagokat. Akik úgy érzik, szükségük van az ételre, azoknak a szociális központban kell jelentkezniük, hisz csak ők mérhetik fel az igénylők anyagi helyzetét, mi erre nem vagyunk felhatalmazva. A listákat mint eddig minden évben, előzőleg kiküldjük a helyi közösségekbe, hogy ellenőrizzék az adatokat, hisz megtörtént már, hogy valaki időközben elköltözött, de arra is volt már példa, hogy elhunyt az illető – nyilatkozta Lestár, majd azt is elmondta, hogy a népkonyhával elsősorban azoknak szeretnének segíteni, akiknek semmilyen anyagi bevételük nincs. A tervek szerint a felhasználók minden alkalommal a Vöröskereszt topolyai konyhájában készült meleg ételt kapnak, kivételt képeznek az ünnepnapok, a karácsony, az újév, a húsvét, amikor is száraz ételcsomagot, kenyeret és konzerveket osztanak szét, ugyanakkor a kínálatukat igyekeznek péksüteményekkel is gazdagítani ezeken a napokon. Lestártól emellett azt is megtudtuk, hogy az igénylők közül senkit nem utasítanak el, így legtöbbször túllépik az előírt 650 főt, és esetenként 670-680 személynek juttatnak meleg egytálételt a téli hónapokban.

Az elosztást mindenhol helybeli önkéntesek végzik, a készülődés minden településen jól halad, egyedül Tomislavcin akadtak problémák, hisz eddig nem találtak olyan személyt, aki segédkezne az étel szétosztásában, de az illetékesek itt is dolgoznak a megoldáson.

A tíz alapvető élelmiszert a szerb kormány támogatásával pályázat útján szerzi be a Vöröskereszt, amely azután a helyi szervezeteinek kiosztja a megfelelő mennyiséget a felhasználók számától függően, míg a további járulékos költségeket az új törvények értelmében a helyi önkormányzatok állják, tudtuk meg Lestártól, aki azt is elmondta, hogy Topolyán a vezetőség jó partnernek bizonyult, és a költségvetésben is külön tételként szerepel a népkonyha támogatása, így ezen a télen is biztosított a nehéz körülmények között élők ilyen formájú támogatása.