2024. március 28., csütörtök
TÖRÖKBECSE

Több mint 130 millió dináros adóssága van az egészségháznak

Hétfőn a törökbecsei egészségházba látogatott Vickó Ferenc egészségügyi államtitkár. A találkozón részt vett Saša Maksimović polgármester, Branko Svilengaćin alpolgármester, dr. Ivan Zec, az egészségház újonnan kinevezett megbízott igazgatója és dr. Zvjezdana Bjeletić, az egészségügyi minisztérium egészségügyi felügyelőségének Vajdasággal megbízott osztályvezetője, akik elsősorban a törökbecsei egészségház súlyos anyagi helyzetének a megoldásáról tárgyaltak.

Vickó Ferenc egészségügyi államtitkár a munkamegbeszélésen hangsúlyozta, hogy annak érdekében, hogy az intézmény mielőbb törleszthesse adósságait, megpróbálják majd csökkenteni a minisztérium hatáskörébe tartozó egészségházi kiadásokat.
– Feltérképeztük az egészségház működését és felszereltségét, hogy tudjuk, mi kell ahhoz, hogy a szolgáltatás színvonalát emelni lehessen. Az intézmény alapítója az önkormányzat, de a minisztérium a tartományi egészségügyi titkársággal karöltve azon lesz, hogy támogassuk Törökbecsét a káderkérdések megoldásában és a különböző projektumok megvalósításában – jelentette ki az államtitkár.
Branko Svilengaćin alpolgármester tájékoztatása szerint az egészségház tartozása már meghaladja a 130 millió dinárt.
– Az intézmény rosszul működött, és szeretnénk megállítani ezt a folyamatot. Azért kértük ezt a találkozót a minisztérium képviselőivel, mert az önkormányzat egyedül nem tudja ezt a problémát megoldani. Azt szeretnénk, hogy az egészségház végre talpra álljon, és rendezzük a terhes adósságot – nyilatkozta Svilengaćin.
Dr. Ivan Zec megbízott igazgató szerint az anyagi gondok mellett a legfontosabb feladat a káderkérdések megoldása, az egészségháznak ugyanis a mentőszolgálat normális működéséhez egy mentőorvosra, Beodrán pedig egy helyettesítő orvosra lenne szüksége.
A törökbecsei képviselő-testület augusztus végén, dr. Anđelka Korovljev lemondása után dr. Ivan Zecet nevezte ki az egészségház megbízott igazgatójának. Az egészségház gondjainak enyhítése érdekében az önkormányzat az intézménynek szánt költségvetési eszközöket 1,3 százalékról 2,4-re emelte fel.