2024. március 29., péntek

Az idén eddig 12 406 migránst utasítottak ki Olaszországból

Az idén eddig 12 406 illegális bevándorlót utasítottak ki Olaszországból - közölte szerdán Beatrice Covassi, az olaszországi uniós képviselet vezetője Rómában, ahol közös sajtóértekezletet tartott Fabrice Leggerivel, a nemrég alakult közös európai uniós határ- és parti őrség, a Frontex vezetője.

Covassi külföldi újságírókkal tartott sajtótájékoztatóján emellett aggasztónak nevezte a felnőtt kíséret nélkül utazó kiskorú menekültek helyzetét is, akik a veszélyes földközi-tengeri átkelést követően érkeznek Olaszországba. Szükséges megoldást találni erre a problémára, hogy megakadályozhassák a gyerekek eltűnését és azt, hogy emberkereskedők áldozataivá váljanak - hívta fel a figyelmet.
Fabrice Leggeri úgy vélte, hogy amennyiben az Európai Uniónak jobb kapcsolatai lennének az afrikai államokkal, úgy a menekültstátusra nem jogosult migránsokat is egyszerűbb lenne visszaküldeni hazájukba.

Leggeri ugyanakkor méltatta az olasz hatóságokat az országba érkező menekültek regisztrációjánál tapasztalt előrelépések miatt. "Még akkor is, ha naponta több ezer menedékkérő érkezik Olaszországba, az olasz hatóságok a Frontex-személyzettel közösen képesek kezelni a helyzetet" - vélekedett az EU határvédelmi ügynökségének (Frontex) vezetője.

Az EU határvédelmi ügynöksége több támogatást ígért Olaszországnak a menekültügyi válság kezeléséhez. Csak augusztusban 23 ezer illegális bevándorló érkezett az EU déli tagállamába. Szeptemberben 15 ezren, és októberben is nagy számban érkeztek. Leggeri úgy fogalmazott: Olaszország menekültügyi tekintetben a legelső frontvonalban áll, és még sokáig ott is lesz.

Két évvel ezelőtt a Frontex 100 millió eurós költségvetéssel rendelkezett, ami tavaly 142 millióra, az idén pedig 250 millióra gyarapodott. 2020-ig a Frontex rendelkezésére álló források várhatóan 330 millió euróra emelkednek. Leggeri hozzáfűzte: a Frontex akkorra már több mint 1000 munkatárssal rendelkezik majd.