2024. március 28., csütörtök

Textilüzem nyílt a niši börtönben

Dolgoznak a textilüzemben az elítéltek (Beta)

Dolgoznak a textilüzemben az elítéltek (Beta)

Új textilipari üzem nyílt meg a niši fegyházban, ezek után három váltásban fog dolgozni 180 fegyenc. Aleksandar Grbović börtönigazgató közölte, 48 éve ez az első termelői létesítmény, amit egy szerbiai fegyházban építettek ki. A beruházás költségeit eredetileg 79 millió dinárra becsülték, de a „bennlakók” segítségének köszönhetően 50 millióból kijöttek. Az üzemben nyomdaműhelyt is létesítenek majd, s a munka révén mintegy 50 millió dinárral csökkennek majd a fegyencek és az alkalmazottak ruháztatási költségei. Rabruha összesen 11 ezer szerbiai elítéltnek kell, egyenruha pedig kétezer biztonsági embernek. Grbović azt is elárulta, hogy az utóbbi három évben az ötszörösére nőtt a fegyház textilipari termelékenysége, továbbá a fém- és famegmunkálási mutatói is javultak, valamint a mezőgazdaságban és a marhatenyésztésben is jobbak az eredmények. A vezető elmondta, a börtönben csaknem ezer elítélt dolgozik.

– Börtönünk az egyik vezető lett ebben a tekintetben a régióban – magyarázta a fegyház vezetője.

A szerbiai fegyházakban egyébként mintegy 320 különböző terméket állítanak elő. A legelterjedtebbek ezek közül a fém- és fakészítmények. Kerítések, kerti székek és asztalok, padok, betegszobai felszerelések, bútorok, konyhai elemek és más termékek készülnek börtönökben.